Ez a téma egy komoly hiányosságomat hivatott pótolni. Nem vagyok spontán típus, sohasem kerülök előzmény, komoly felkészülés nélkül a Föld egyik országába, városába sem. Ráadásul büszke vagyok világlátottságomra, tájékozottságomra és általános műveletlenségemre. A kulinária területén is. Mindezek ellenére a Sütimester (The Great British Bake Off) című amatőr cukrászversenyből kellett értesülnöm arról, hogy a scone a világon van, ráadásul a legnépszerűbb angol teasütemény.
Szeretem ezt a műsort. Annyira angol. Szép tájakon sütnek egy oldalt nyitott sátorban, a háttérben gyakran kopogó esővel. A verseny nyugodt légkörben zajlik, nincs rohangálás, hiszti vagy kiabálás, csak apró, csöndes drámák (nem jött fel, nem sült meg, vagy éppen túlságosan is, odaragadt, kiborult, leesett, stb.). Többnyire angol tésztákat készítenek (nem csak süteményeket, de kenyeret is például), közben ismertetik a történelmi hátteret, és keletkezésük körülményeit. És persze elkészítésük fortélyait is. Az Angliában országosan ismert tévés szakács, Mary Berry és a sztárpék Paul Hollywood alkotják a zsűrit (utóbbinak van egy kenyeres sorozata a TV Paprikán). Az ötödik évad hatodik részében Dobos tortát kellett készíteniük a versenyzőknek, ezáltal cukrászművészetünk is kapott egy kis reklámot.
Elöljáróban nézzük meg, mit is kell tudni a scone-ról.
Igazi angol klasszikus, amelynek megszületése egybeforrt az angol teázási szokások megváltozásával, pontosabban az ötórai tea, mint műfaj létrejöttével. Anne Russel bedfordi hercegnőnek köszönhető a könnyed délutáni étkezés egyik elengedhetetlen kelléke, a scone, ami formájában és tömörségében leginkább a mi pogácsánkra emlékeztet, íze azonban édes vagy inkább semleges.
A scone ideális hátteret biztosít szinte az összes lekvár, csokoládé-, mogyoró- vagy karamellkrém számára, azonban legtöbb esetben málna- vagy eperlekvárral és clotted cream-mel (selymes, tejszínszerű krém) kínálják.
A tejszínhabbal és lekvárral házasított sütemény igen mélyen gyökeredzik az angol gasztronómiában, a scone-ban és a Viktória tortában megjelenő hármas – X. századi kézikönyvek tanúsága szerint – már akkortájt is kedvelt volt, például a viking támadás után, Devonban a helyi apátság felújítását végző munkásokat is ilyen finomsággal jutalmazták a helyiek.
A scone-t először 1513-ban említik. A sütemény nevének eredete ugyan nem tisztázott, de két lehetséges felmenője is van. Az egyik a gael term sgonn szóösszetétel, amelynek jelentése nagy falat, illetve a közép-holland finom fehér kenyeret jelentő schoonbrood.
Az eredet végül is szinte lényegtelen, az ízig-vérig angol scone megkerülhetetlen eleme az ötórai teának, de baráti kávézások, forralt borozások mellé is ideális, jól variálható falat.
Szóval a műsor nyomán határoztam el, hogy elkészítem én is ezt a süteményt. Három receptet versenyeztettem meg és két krémet. A British Storeban történt portyánkon beszereztem eredeti clotted creamet, hogy lássam, mi az, amit megpróbálunk pótolni egy saját készítésű utánzattal. A sors fintora az lett, hogy az eredeti krém egyáltalán nem nyerte el a tetszésünket, az utánzat viszont maximálisan. Lehet, hogy nem autentikus, viszont finom.
Paul Hollywood annyi tanáccsal szolgált a műsorban, hogy a tésztát nem szabad túlgyúrni, csak épp annyira, hogy összeálljon (elég ragacsos az állaga mellesleg). Ezért ne is nyújtogassuk többször, mert sok lisztet vesz fel és tömör lesz. Azt tapasztaltam, hogy nem ajánlatos nagyon vékonyra nyújtani sem, tényleg be kell tartani a 2 cm-es tésztavastagságot. Fontos, hogy a sütés előtti kenésnél csak a tetejét kenegessük, ügyeljünk, hogy az oldalára ne kerüljön a kenőanyagból, különben nem emelkedik meg szépen a tészta a sütőben. Filmes segítség itt.
Nálam a két duci hölgy receptje lett a befutó, amit itt találtam. A krém leírása is innen származik. Annyit módosítottam, hogy a tejszín és a cukor mennyiségét feleztem, mert nekem az eredeti recept szerint készítve túl édes és túl híg lett.
A második helyezett Paul Hollywood receptje. Kicsit nehezebb volt dolgozni a tésztával, készen pedig jobban morzsálódott, mint a másik. De tényleg csak minimális különbség mutatkozott a kétféle módon készült scone között.
Íme a végeredmény. Próbáljátok ki Ti is.