"mutasd a tiedét, mutatom a enyémet, lábaid közt pitymalló mennyország"

"nehéz törődni a külvilággal, nehéz elbánni a génhibákkal, s nehéz találni valakit, míg a bizalmatlanság alakít"

"apró lépésekben kudarcot vall a jellem, ha belátod, még semmit nem tettél ez ellen" 

"hozhatsz értem áldozatot, de nem érdemlem meg, akkor izgatsz a legjobban, ha nem érdekellek, a harmónia lehangol, a feszültség működtet"                                                                                                                                                                               "jobb nem tudni annál, mint hogy tudj"

"mindenkiről megvan a véleményem, akinek megvan a véleménye rólam"

"nem örülök addig a viccnek, míg nincs olyan testem, mint Lenny Kravitz-nek"

"azt kérdezem: hol vannak a férfiak, kik a felelősségtől nem dobják le az ékszíjat?"

"rám zúdul a kacagás, és ordítom vadul, hogy szeress annyira kérlek, amennyire én félek, hogy egyszer elengedsz esztelen szorításodból"          

  "Magyarország a magyaroké, a kert meg a kertitörpöké"

"lányok, fiúk, fiúk, lányok, egymás nélkül mit csináltok? hát de lányok, fiúk, fiúk, lányok"

Ha mást nem is, annyit mindenki tud erről a srácról, hogy a Faustban megvillantott valamit, ami nem a tehetsége.

Azt korábban, egészen pontosan 2012. február 2-án mutatta meg nekem, Bessenyei György 1777-ben írt, A filozófus című komédiájában. Mindenféle túlzás nélkül kijelenthetem, hogy az egyik legjobb darab volt nem csak azok közül, amiket valaha a Katonában, hanem amiket valaha életemben láttam. Bizarr, groteszk, vérbő, néhol pajzán vásári komédia, veretes, de nem nehézkes szöveggel, amiben lubickoltak a színészek. Ötletes díszlet és barokk jelmezek, abroncsos szoknyák óriási, kék, rizsporos parókákkal. A címszereplő pedig az akkor még egyetemi hallgató, Tasnádi Bence. Az volt feltűnő, hogy egyáltalán nem lógott ki a Katona legendásan erős színészgárdájából. Ez nagyon szokatlan, mert a később naggyá váló művészek jelentős része is csetlik-botlik (nyilván képletesen) kezdő éveiben a színpadon, amíg néhány év rutint nem szereznek.

Aztán évekre eltűnt a szemem elől és tavaly, a Kurázsi mamában láttam viszont, ahol több színész is muzsikált (Keritomi billentyűzött), Bence például gitározott. Ezt követően kutattam utána a dolgainak.

Ennek a tevékenységnek két hozadéka lett. Miután számos interjút elolvastam, ami a 4 éves pályafutása alatt készült vele, kirajzolódott egy nagyon normálisan gondolkodó, művelt, társadalmi problémákra különösen érzékeny ember képe.

De az igazi felfedezés az Ed Is On, Bence zenekara. Szövegközpontú, alternatív rockzenét játszanak némi punk felhanggal. Ezt úgy olvastam, mert magamtól nem tudtam volna besorolni, meg nem is igazán érdekel a skatulya. Imádom a szövegeket, amelyekkel teljesen újszerűen közelít és fogalmaz meg sokunkat foglalkoztató kérdéseket. Metaforáit, szürreális képeit és szinesztéziáit, bégető-nyekergő hangját, szókimondását és humorát.

A zenekart 2005-ben, a gimnáziumban alapították. Az egyetemi évek alatt szüneteltek, majd 2013-ban indultak újra. Még ebben az évben bejutottak az A38-as Talentométer tehetségkutató döntőjébe, valamint Jordán Adéllal kiegészülve elkezdtek koncertezni.

Bence basszusgitározik és énekel, ő írja a dalok szövegét, a zene pedig közös csapatmunka eredménye.

2015 őszén megjelent első lemezük.

És most jöjjenek a kedvenc számaim, amelyek annyira beszippantottak, hogy csak hallgattam őket újra és újra és újra heteken keresztül, felfedezve bennük mindig valami újabb poént, vagy briliáns gondolatot (a lemez többi száma megtalálható itt).

Végezetül az idáig elkészült egyetlen – vágás nélkül felvett - klipjük, amiben Bence rohangál és kalimpál a Duna partján a Lányok, fiúk dallamára.