A jobb nem tudni annál, mint hogy tudj filmje. Meg az ezt már többnyire láttamé
Nagy dobás. De kinek? Nekem, hétköznapi kisembernek biztosan nem.
Ezzel a filmmel bevettem a piros pirulát.
De kell ez nekem? Akarom én ezt? Az örök Mátrix dilemma. Jó az nekem, ha azzal a tudattal ébredek nap, mint nap, hogy évente, havonta, hetente száguld egy aszteroida a bolygóm felé? Vagy hogy annál is többen packáznak velem, vernek át, használnak ki, mint gondoltam? Hogy mennyien veszik semmibe a véleményem, a döntéseimet? Ha én azt mondom, nem kérem azt a nyomorult három napos halat, juszt is beleteszik a hallevesbe?
De talán mégiscsak jobb öntudatra ébrednem. Még ha ettől felerősödik is bennem a kiszolgáltatottság, a magamra utaltság érzése. És a mennyi mindent nem tudok mégé.
Mindenhonnan les és utazik rám valaki. Ezerféle módon, a legváratlanabb helyekről előugorva. Mert az élet és az emberek már csak ilyenek.
Ez a legfőbb, ami nekem ebből a filmből lejött. És ez baj. Csak a felszínt karcolgatja, nem ad érthető magyarázatokat, nem kínál megoldást, tanulságot. Nekem ez kevés.
Ha arról akart értekezni, hogy az emberek (vagyis azok egy bizonyos csoportja) önzők, kapzsik, lelkiismeretlenek, az átjött. De ezt tudjuk amúgy is.
Ha meg akarta értetni, hogyan történt, mire vezetett mindez, na az nem jött össze. Ez a film egy áltudományos köntösbe öltöztetett fércmunka. Túl szakmai akar lenni, ezért mindig megakasztja a cselekményt valami ostoba, didaktikus intermezzoval. Hol Ryan Gosling néz a szemünkbe és rágja a szánkba a CDO mibenlétét, hol birdmanes kiszólogatásokkal/kikacsintásokkal „kapcsolják” Margot Robbiet a fürdőkádból,
vagy Anthony Bourdaint a konyhából,
illetve Selena Gomezt a Black Jack asztal mellől, akik megpróbálnak újra visszarakni a képbe (felületes, bugyuta, a lényeget nem érintő magyarázatokkal), amikor a figyelmünk már végképp kezd elkalandozni az újabb és újabb pénzügyi szakkifejezésektől, gondolatban már azon rugózunk, hazaérünk-e addigra, amikorra végez a mosógép, hogy időben ki tudjuk szedni a ruhát, mielőtt összegyűrődne.
A szájbarágósdi csimborasszója, amikor Ryan Gosling újra és újra és megint kihúz egy elemet a dzsengából (azt demonstrálandó, hogy fog összeomlani az amerikai lakáspiac), már majdnem bekiabálok: felfogtaaam, érteeem, ugorjuuunk.
De mondom, annak ellenére, hogy szánkba rágnak, nem értetik meg az összefüggéseket. A magyarázatok általában öncélú poénkodású blablák és ugyan a döcögős, vontatott elbeszélés végére a lényeget nagyjából összerakjuk, de a sok odavetett puzzle darabkából mégsem áll össze az egész kép, a folyamatok mibenléte. Engem speciel ez zavart. Így egy közgazdász és egy idevágó tanulmány segítségével addig mentem, amíg meg nem értettem, amit akartam, na de ez milyen már? Ha valakit érdekel a téma, akkor szerintem jobban jár, ha elolvassa például ezt az értekezést. Mármint a film előtt. Vagy után. Vagy helyett. Ebben minden benne van (közérthetően), ami abból hiányzik.
Hohó, dzsengatájm!
Akinek meg elég, akinek bejön ez az Amerikai botrányból már ismerős, harsány csalásosdi, a vaskos és otromba poénok, az maradjon a filmnél. Én nem tartozom ide, mert azon nem tudok nevetni, hogy „hess picsába”, „pofád lapos, baszod”, vagy azon, ha megkérdőjelezik az egyik szereplő szakmai álláspontját, azzal vág vissza az illetőnek, hogy jó az inge, van-e férfiaknak is? (egy tök normális, sötét ingről beszélünk, lásd bal szélen).
Aztán ott a folyamatos deja vu. Említettem Birdmant. De ezen túl eszembe jutott az Amerikai botrány mind hangulatában, mind a csapnivaló frizurákról, mind Kriscsönbél túlhangsúlyos, már-már a ripacskodást súroló grimaszairól és mozdulatairól (nekem ő amúgy se bejövős, de az Exodusban éreztem először azt, talán tényleg lehet benne valami. Mármint a tehetségében.). Igazság szerint már az első öt percben ideges lettem attól, ahogy arról mesél, üvegszeme van, közben meg párhuzamosan mozgatja a szemgolyóit. Nem láttak a készítők egy Columbot sem? Küldjek nekik linket?
Rég dzsengáztunk.
Tele vagyunk potenciális Wall Street farkaskölykökkel is, kezdve a kisbefektető duóval, folytatva Szőkekékszem Into the Woods-ból megismert, itt jelzálogbrókert alakító öccsével, zárva a sort…kvázi mindenkivel.
Brad Pista bárki lehetne, Gosling hajaz A hatalom árnyékában-ra (bár itt kisebb faktorszámú naptejjel napozott, még a haja is lebarnult), messze Carell a legjobb.
Egy utolsó dzsenga jöhet még?
Nagytudású barátommal élve (aki képbe tett a valódi összefüggéseket illetően): mégiscsak érdemes volt megnézni a filmet, mert felkeltette az érdeklődésem a téma iránt, bár ki nem elégítette.
Egy másik tanult barátnőm véleményével teljesen azonosulva, azt a magaméba csomagolva és úgy eladva: sajnos pont azokat a rétegeket nem fogja megszólítani, elérni, tanítani ez a film, akik a legnagyobb vesztesei a sztorinak. Mert még mindig nem kötelező tantárgy az iskolákban a pénzügyi alapismeretek. És szabályozhatják ugyan a bankok mozgásterét, az ügyfelek tájékoztatását, de előzőek hiányában ez a tevékenység ugyanúgy csak a felszínt karcolgatja, mint ez a film maga.