Gusztustalan, nyúlós, sikamlós, de jelentős mennyiségben Tom Hardyt tartalmaz? Jöhet!

Nem tetszett a sok picsogás, gatyázás, sületlenség és pátosz. Nem tetszett, hogy most a jediknek honnan lettek hirtelen avatarjaik? Nem tetszett az öncélú látványorgia (most komolyan, piros a só?).

Nagyon tetszik viszont Adam Driver. Olyan csúnya, hogy az már szép. És ahogy remeg a szája széle, elfátyolosodik a szeme, miközben vívja belső küzdelmét önmagával, hogy lenyomja a benne ébredező jót, hát azt én imádtam. Fel fogom göngyölni az életművét, érzem.

Na meg persze vörike. A gonosz pojác. Mire fog menni egymással ez a két fickó a későbbiekben? Ez érdekel igazából.

Nagyon gáz, hogy a jó oldalról nem kaptam fel senkire és semmire a fejem?

Az Egyesült Államok romjain totalitárius állam, a Gileád Köztársaság kiépülése veszi kezdetét, amelyben egy nőnek sincs joga. A még megtermékenyülésre képeseknek egyetlen feladata van, szolgálóként dolgozva utódot nemzeni az uralkodó osztály tagjainak. Az antiutópia a jövőben játszódik, a környezeti katasztrófák következtében a népesedésben beállott jelentős csökkenés utáni időkben. Új, szigorú törvények kerülnek bevezetésre a „hagyományos értékek védelmében”. Ezen a megváltozott világon kalauzol végig bennünket Offred (vagy Freddé), aki az élete kockáztatásával rögzíti meséjét egy magnókazettán. 

Kevés olyan drámaírót tudok mondani - a kortársak közül meg aztán különösen -, akinek egyszerre öt darabja lenne műsoron a főváros különböző színházaiban, vagy akinek a nevére azonnal, gondolkodás nélkül mennék, ha bemutatnak tőle bármit. De Martin McDonagh ilyen.