Egészen biztos, hogy az ember várakozásai befolyásolják azt, hogy végül egy film hogyan tetszik neki. És az is befolyásolja, hogy kivel nézi, ezt annak idején leginkább a Tróján tapasztaltam meg, na mindegy, erről majd máskor. Az új Star Trekről csakis olyan kritikákat olvastam, hogy: ez hasonlít legjobban a korábbi sorozat „szellemiségéhez”, végre megfelelő hangsúlyt fektetnek a szereplők közti dinamikára, Spock és Bones kettőse milyen jó, Simon Pegg írta a forgatókönyvet és ezért viccesebb lett az előzőeknél, a nyár eddigi legjobb blockbustere, az új sorozatból ez eddig a legjobb, stb. Nem voltak azért nagy elvárásaim, tisztában voltam vele, hogy ez nem valami emlékezetes, csodás filmtörténeti remek lesz, de az előző két rész is szórakoztató volt, mi lehetne baj.

Spoilerrel meg mindennel folytatom.

Szinte mindennel bajom volt.

Az első negyed órában mindenki (értsd: Kirk és Spock) szenved, meghasonul, munkahelyváltáson gondolkodik, ráadásul Spock még Uhurával is szakít, de olyan felszínesen dobják fel az összes munkahelyi és magánéleti válságot, hogy már ekkor elvesztettem az érdeklődésem egy részét. Nem magyarázzák, nem mélyülnek bele, Kirk három mondatos felvezetése nem elég, hogy átérezzem, tojok rá. De nem szabad feladni, majdcsak történik valami, gondoltam magamban.

Történt is, szörnyen drámai dolgok történtek: új projekt, megmentő hadművelet, árulás, harc egy ismeretlen és látszólag legyőzhetetlen hadsereggel szemben, az Enterprise legénységének 70%-át elveszti, maga az Enterprise atomjaira hullik, vége. A főszereplők elszakadnak egymástól, és darabonként, csapatonként jutnak ahhoz az információforráshoz, hogy ki támadta meg őket, miért, és mi a célja, hogy aztán akkor tudják csak összerakni az egészet, mikor újra egymásra találnak. Tele volt az egész jó ötletekkel és lehetőségekkel.

Ennek ellenére iszonyatosan untam. Még most is próbálom megfejteni, hogy mi volt ennek az oka. A rendezésen nyilván érezni, hogy ez most nem JJ Abrams, és lehet, hogy ettől volt végig – az unalom mellett – hiányérzetem. Még a lens flare is hiányzott.

Kirk sokkal normálisabb volt, mint az előző részekben, hiányzott belőle a korábbi pimaszság. Ami volt, azzal csak a korábbi részekbeli poénokat variálták. Mivel a történet egy részén kettesével-hármasával elszakadtak egymástól a szereplők, az egész film szétszabdalódott, és ez nem segített az élvezeti értékén. Mindenkinek jutott egy rövidke jelenet, két-három mondat. Ez a megoldás egyszerűen nem hagyta, hogy elkapjon a fíling. A poénok nem voltak poénosak, egyetlen vicces jelenet volt, mikor Spock kitalálja, hogy Bones menjen vele bevetésre, mert sebesülten egyedül Kirk nem engedi, Bones pedig méltatlankodik. Bones folyamatos méltatlankodása volt az egyedüli talán, ami átjött a korábbi részekből, és ami valamennyire szórakoztató volt.

Egy másik oldalon kommentben olvastam, és abszolút egyetértek vele: Simon Pegg szereplése a filmben kicsit túl volt húzva, miközben szerintem sem lett volna most fontos, hogy ennyit szerepeljen. És nem is volt vicces. Olvastam olyan kommenteket, ami szerint a forgatókönyvön egyértelműen érződik Pegg keze munkája, és ez milyen jót tett a filmnek, de én semmi ilyet nem érzékeltem.

Az új szereplő, na az jó volt. Aranyos, cukika, de őt is annyira felületesen kezelték, hogy az ezen a ponton már ideges lettem. Ahogy Scotty öt perc alatt rábeszéli, hogy menjen velük öngyilkos küldetésre, mert most már ő is csapat tagja, vagy valami hasonló béna dumával… dehogy mentem volna velük, Scotty viszont kaphatott volna egy-két maflást a nagyképű dumáért. Miután kerek perec megmondta szegény lány, hogy nem megy vissza oda, ahova akarják, hogy visszamenjen, mert ott az egész családját kiirtották, és ő is alig úszta meg? Miután Scottynak is meg a kis Captainjének is megmentette a seggét? És még az űrhajóját (a házát) is elszedik? És miután elszedték a talált űrhajóját, amit ezer évig turbózott, hogy hazajusson, hát Kirk nem kiszúrja a szemét egy Starfleet Akadémia megmutyizott felvételivel? Mert ugye mindenkinek ez a legnagyobb álma, ugye Kirk, aki éppen a film elején akartad otthagyni az egészet a vérbe? Köszi. Szupi. További sorsáról, gondolom, nem fogunk tudni, lényeg az, hogy Kirk mégis marad az új Enterprise kapitánya, mert túljutott a magánéleti válságán.

Az e részre jutó főgonosz? Akiben az lett volna a legizgibb, hogy ki ő, miért van ott, mit akar, miért teszi, amit tesz (és mit tesz)?

Háh. Az végül kiderült, hogy ki ő. És az is kb., hogy miért van ott. A többi dolog, a túlélésének kulcsával, a seregével, a technikájának a forrásával, és a motivációjával együtt blurry és érdektelen maradt. Az pedig számomra sosem derült ki, hogy az a fegyver, amit annyira keresett, mi a tök volt, mit hertyintett belőle, és az a tömegpusztító fegyver, amit hertyintett belőle valahogy, az pontosan hogyan tömegpusztított. Tudjátok mit, amúgy nagyon nem is érdekel. A mostani gonosz ELMÉLETILEG sokkal parább és pusztítóbb volt, és sokkal több kárt csinált, mint az előző részben Khan, de sokkal bef*satósabb szerintem, mikor Khan „csak” az Enterprise legénységét fenyegeti webkamerán keresztül, mint mikor a sárkányfejű Krall egy műbolygó lakossága elpusztításával akar háborút kirobbantani, miután az Enterprise legénységének nagy részét elég csúnyán és látványosan kiirtotta. Ez persze nem a színészi játék hibája (Idris Elba biztos megoldotta volna, ha valami komolyabb feladatot bíznak rá), hanem a forgatókönyvé, meg az egész elképzelésé. Nem izgatott a végére, hogy most akkor ő nyer-e, vagy mi lesz.

Szerintem nem pörgős volt, szerintem végtelenül felületes, amit pörgéssel próbáltak kozmetikázni. Annyira felületes volt, amennyire egy blockbusternek SEM szabad lennie. Lehet arra gyúrni, hogy valami inkább látványos és izgalmas legyen, mint mély és értelmes, de ennyire nem szabad ebbe az irányba elmenni, ráadásul úgy, hogy közben úgy tesz, mintha itt most lennének komolyabb dolgok. Engem aztán a végére az sem érdekelt volna, ha az egész legénység elveszik. Súlytalan mindenki. Tényleg. Az előző részben, mellékesen, a pörgések mellett elhelyezett szünetekben sokkal komolyabb beszélgetések hangzottak el, mindenkiről sokkal többet meg lehetett tudni. Ott működött, itt meg nem működik.

Ennek megfelelően nem volt idő nagyon a színészi játékra sem. Ezért szegény, aranyos kis Anton Yelchin, mintha ott sem lett volna. Idris Elba, jó hagyjuk, mindegy. Captain Szőkekékszem érettebb és megfontoltabb (unalmasabb) lett, Zachary Quintonak a legnagyobb színészi kihívást ebben szerintem az jelentette, hogy Spock létére 2 másodpercig nevetgélnie kellett. A pörgésen kívül annyira kevés ideig szerepelt képernyőn bárki, hogy kétlem, hogy 2-3 napnál többet kellett volna forgatniuk, mondjuk Szőkekékszemet, Zachary-t, az új lányt és a picit önreklámozó Simon Pegget leszámítva. A többit a CGI elintézte.

Nem ér meg egyébként ez a film ennyi gondolkodást. Egyszerűen nem értem a jó kritikákat. Azért szerettem volna megnézni, mert szerintem az előző két rész látványos és szórakoztató volt, és bár én soha nem láttam a korábbi sorozatokat, ezekből a filmekből is átjött a hangulat. Ebből a mostaniból nekem nem jött át semmi. Olyan volt, mint egy hosszú, kicsit felturbózott sorozatrész, amit, ha otthon nézek, tíz perc után kapcsolok el, vagy elalszom rajta. Nagyon sajnálom, ha ebbe az irányba megy tovább, mert a következőt így nem lesz kedvem megnézni.

Kivéve, ha valaki legközelebbre újra felébreszti Khant, de csak ha az a múltkori, tehetséges csávó játssza.