Kubo és a varázshúrok
Bár be kell valljam, nem vagyok már a régi mozizási szokásaimat tekintve, azért még mindig az átlag felé lőném magam. S elgondolkodtató, hogy ha említenem kell kiemelkedő alkotásokat, ezek közül kettő mese. A Zootropolis-ról már zengtünk csodákat, s most jön a másik...
Kubo és a varázshúrok
Nem tudom mit mondjak, leesett az állam, s szerintem még ott ragadtam a moziteremben. Gyors intermezzo: félős gyerekkel ne nézd meg. Ez a mese mesél, meséli önmagát, meséli a valóságot, több rétegben és csak rajtad múlik, mit veszel ki, észre belőle. Érdekes a mesei 3-as szám, majd tanult kollégáim kifejtik nekem, hogy ez a keleti mitológiában is szerepel-e.
Megkapó, ahogy az emlékekhez viszonyul. Ahogy nem ítélkezik, hanem újrapozicionálja a karaktereket (most egy karakterre gondolok). Ahogy nem csak gyerekként kezeli a gyereket és nem csak felnőttként kezeli a felnőttet. Ahogy úgy lesz a főszereplő egy kiskölyök, hogy teljesen tudatában vagy, hogy gyerek, és csessze meg a világ, hogy mindezen át kell menni, de egy pillanatra sem érzed azt, hogy debil lenne, vagy hogy koravén.
Még, még, még, sok ilyen okos alkotást akarok a mozikba!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
