Gusztustalan, nyúlós, sikamlós, de jelentős mennyiségben Tom Hardyt tartalmaz? Jöhet!

Az megvan valakinek, hogy Venom először Peter Parkert szállta meg, de ő szerencsésen lerázta magáról, és így kötött ki végül Eddie Brocknál?

Na az ilyen finomságok ismeretéhez azért hardcore képregényrajongónak kellene lenni, de azzal nyugtatgattak az alkotók bennünket, outsidereket (egyúttal bőszítették a keménymagot), hogy olyan szinten belenyúltak a sztoriba, hogy emiatt nem szükséges semmiféle előtanulmány.

Többen vagyunk szerelmesek Tom Hardy tehetségébe, köztük Ruben Fleischer is, aki ódákat zengett Hardy alakításáról.

Méltán, mert ez az ember mindent tud. Vicces, nagymenő motoroscsávó, dögös szerető, aztán megzavarodott, lenullázott, ténfergő vesztes, segélykérő kiskutyatekintetű beteg ember, magában motyogó, azaz a belső cimbijével perlekedő jóbarát. Jóbarátja hajléktalan és boltos kínai néninek, recepciós bácsinak és idegen létformának.

Tom Hardy játszi könnyedséggel váltja arcait, lubickol a százféle lehetőségben.

Hogy a nyitójelenet kísértetiesen hasonlít az MIB kezdő képsoraira?

Vagy a szimbióták jövése-menése az Életeken átra emlékeztet? A főgoni fajsúlya elenyésző Hardyéhoz képest? Vannak logikátlanságok szép számmal (miért árulja el Venom, mitől pusztul? miért nem hal meg Eddie és Anne, miután kimászik belőlük a lény?)? Sebaj. Lehet eleget undorkodni, rémülgetni, izgulni az üldözéses és harcolós jeleneteken, továbbá jó sokat röhögni.

És csodálni Hardy tehetségét. Az őserőt, amiről érthetetlen módon csak most fedezték fel, hogy egy szuperhőshöz méltó szuperképesség. Remélem, láthatjuk még párszor, és nem igazak a nyugdíjba vonulásáról szóló mendemondák. Minimum addig, amíg megtanítja Vöröskét kesztyűben dudálni. Vagy még annál is tovább.