Sorozatajánló. Vagy lebeszélő
Sohasem szerettem a gengszterfilmeket. A Keresztapát sem. És sokáig ezt sem.
Az elején nagyon unalmas, a történet nagyon lassan csordogál és szájbarágós. Hiába a 20-as évek hangulatának rendkívül érzékletes képi bemutatása. Mindig visszatérünk ugyanoda (pl. a rémálmok a francia hadszíntérről már ásításra ingerlő könyökszimfónia), az újabb és újabb súlytalan alkuk, amiknél semmiféle betyárbecsület nem érvényesül, senki nem tisztel senkit, senki nem lojális senkihez, az adott szó semmit nem ér, azt mindig megszegik. Csak a „ki ver át épp kit” körforgása ad némi változatosságot, de az se igazán, hisz tudjuk előre, hogy mindenki átver mindenkit. Kivétel nélkül.
Néha annyira nyilvánvalóak ezek a dolgok, hogy az ember bekiabálna a szereplőknek, mint a gyerekek szoktak a Vitéz László előadásokon, amikor az ördög hátulról közeledik a palacsintasütővel (ugye, pajtikáim?), hogy: „vigyááázz, mögötteeed”, ha már az illető szereplő annyira béna, hogy nem szúrja ki a Napnál is világosabbat.
Minden olyan sztereotip. Minden bele van zsúfolva. Gengszterek, kommunisták, IRA, prostitúció, szerencsejáték, védelmi pénzek. Mindenki láncdohányos és vedeli a whiskyt (de általában írt, úgyhogy inkább whiskeyt). És valahogy nem tartunk sehonnan sehová. Pontosabban tartunk, csak ezt mindig szem elől veszítjük. Beleragadunk a hangulatba.
Mindenki brutális. De ez hamar az ingerküszöb alá kerül, mint a szürkében a „döfj, még döfj” és előbb utóbb elhangzik a – Pósalaky úrral élve - ugorgyunk már. Mindenki rendkívül jól öltözött. Kifogástalan eleganciával vágnak el torkokat, harapnak le füleket, lőnek főbe bárkit.
Kedvelem Cillian Murphyt. Jó, nem azzal a „szaladok a moziba bármiben feltűnik” rajongással, de fél szemem a pályáján. Mert engem a Reggeli a Plútón főszereplőjeként (Cicus) levett a lábamról. De itt nem tetszik. Azok a nagy, kék szemek nem mesélnek semmiről. Megtörték a harcok. Tudom, mert mondják. De nem látom a szemében. Meg semmit. Se dühöt, se keménységet, se kegyetlenséget. Én nem félem Tommyt, nekem aztán suhogtathatja a beépített zsilettes sapkáját.
És aztán az első évad ötödik részének közepén történt valami. Pontosan ott. Nem tudom miért, de az érzéseim megfordultak. Talán a szerelmi szál, talán hogy végre érzelmeket láttam Cillian arcán, vagy egy idő után már szinte óhatatlanul részévé válsz az ilyen családregényeknek, nem tudom. De onnantól a szívembe zártam az egész bandát. A hatodik (évadzáró) epizód meg már igazi rock and roll. A tőle elvárható módon nyitva hagyott izgalmakkal, eldördülő lövéssel (elég nehéz így körbetáncolni a dolgot, hogy ne spoilerezzen az ember).
A második évad kezdete elég furcsa. Eltűntették az előző évad egyik legkarakteresebb figuráját, ezáltal kiirtották az egyik bonyodalomforrást a háromból. Lecserélték a Churchillt játszó színészt és Grace megműttette a - profilból korábban nagyon rosszul mutató - orrát (jójó lehet, hogy ez csak akkor tűnik fel, ha az ember szoros egymásutánban nézi a részeket).
És az évad második részétől beindul az őrület. Belép a képbe Alfie Solomons, azaz Tom Hardy. Aki egy dörzsölt, rafkós, egzaltált, emiatt rendkívül vicces, de kíméletlenül brutális zsidó „péket” alakít. Minden mozdulata és szava katarzis. Szerintem élete legjobbját hozza. Ahogy hosszan-elnyújtva-messziről indítva bibliai történeteket taglal, aztán ritmust vált, elhangzik két pattogó szó és ettől elszabadul a pokol. Nem tudok róla, csak szuperlatívuszokban nyilatkozni. Az ő belépésével új szintre emelkedett a gengszterség fogalma és a sorozat minőségi ugráson ment át. Pedig nem szerepel sokat, részenként kb. 5-5 percet. De amikor igen, akkor nagyon ott van.
Nekem a szereplők közül kiemelkedik még a Pollyt alakító Helen McCrory.
Szóval a második évad végére szerelmese lettem a sorozatnak, nem csekély mértékben Hardynak köszönhetően. És elfelejtettem minden gyengeségét. És ugyan rendhagyó módon úgy lett vége az évadnak, hogy a főszereplő egyértelműen él (amit azért lássuk be, magunktól is kitalálunk, hisz beharangozták a folytkövöt), de nagyon várom, hogy mit tud megvalósítani a terveiből. És mire megy Alfie Solomons-szal. Meg a nőkkel. Akik körüldongják. Mert szeretjük a rosszfiúkat na.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
