Így el is határoztam, hogy a következő évadban László Zsolt maratont fogok tartani és végigjárom a pesti játszóhelyeit. Meg gyanítom, megnézem Fehérváron új szerepeiben is.

Az úgy kezdődött, hogy a múltkori fehérvári túránkon kimaradt a találkozás a színészekkel. Kárpótlásul megajándékoztak egy Hamletes esttel (vendégeik voltunk az utazásra, színdarabra és vacsorára). Magamtól nem választottam volna a darabot, mivel ambivalens a viszonyom mind Shakespeare-hez, mind Szikorához. Alapvetően szeretem Shakespeare-t, de nem jön be se a túl poros vagy veretes, illetve az esztelen modernizálás sem. Hamlettől is féltem konkrétan, hogy túl nehéz lesz és megfekszi a gyomrom. Szikorától meg láttam már nagyon jó (Amadeus) és nagyon rossz (Az ember tragédiája) rendezést is.

Ez viszont nagyon tetszett. Nagyon jól egyensúlyoz a klasszikus és a modern színpadi elemek, jelmezek és szöveg közt. Megmaradt a vérnösző barom is, de Hamlet „rinyálok, mint egy fürdőskurva”-ként minősíti viselkedését (hogy a főcímbeli trágárságot is feloldjuk).

László Zsolt pazar. Én őt még nem láttam színpadon, de orgánumát imádom és száz közül is felismerem. Rendszeresen adja hangját Keanunak, ő volt Luke Danes a Szívek szállodájában és Hardy hangja a Bronsonban, illetve Bane a Batmanben.

Nagyon jól játszik. Simán lejátszik magáról 20 évet. Ezt meg is mondtam neki, amikor arra a kérdésemre, hogy milyen érzés, ha az ember mostohaapját olyan valaki játssza, aki a fia lehetne, azt válaszolta, hogy ezt a választást maga sem érti, fel is tette a kérdést Szikorának, de megnyugtató választ nem kapott.

Nem zavartak az őrültségek, a dobszerkó, a fürdőkád, amibe végül Ofélia beleölte magát. Megkedveltük Törőcsik Franciskát is. Látszik még rajta a pályakezdők bizonytalansága, de a megtébolyodási jelenete briliáns volt.

A vacsoránál egyértelműen László Zsolt társaságára hajtottunk. Aztán beült hozzánk Kelemen István, aki derekasan küzdött, de kifejezetten unalmas társaságnak bizonyult. Az volt a szerencse, hogy emlékeztem rá jó 20 éve a Madáchból, így legalább láthatta szegény, hogy valami (ha nem is túl mély) nyomot hagyott azért a pesti színházi életben.

Aztán a vacsora végeztével, egy óvatlan pillanatban kiment cigizni, és ekkor már muszáj volt a tettek mezejére lépnem. A szomszéd asztalnál ült Zsolt, akit megkértem, hogy ugyan örvendeztessen már meg minket is a társaságával. Azonnal pattant. Én meg rögtön neki is szegeztem a kérdést, hogy miért nem ő Hardy magyar hangja Mad Maxben? És onnantól csak mesélt és mesélt. Hogy véletlenül keveredett Batmanbe is, mert az itteniek Schneider Zoltánnal vették fel a próbát, amit kiküldtek Ámerikába, de visszadobták, de az nem a Zoli hibája, mert technikailag szúrták el, és régen megnézték a színészek a filmet, mielőtt felmondták a szöveget, de ma erre már nincs idő. Mesélt az Átrium működéséről, a Sirályról, meg hogy Lear lesz Alföldi rendezésében a Radnótiban. És közben sűrűn kért elnézést, mert annyira fáradt volt, majd összeesett és így néha elakadt a mondanivalóval. Irtó helyes volt nna.