Régen olvastam, nyaralás közben, tengerparton, úgyhogy már nem friss az élmény. A Nagyon Vastag Könyveket általában a döglős nyaralásokon olvasom. Ez a könyv teljesen kikapcsolt. Képzeljétek, Neil Gaimannek ehhez is van köze, mert egy kis Jonathan Strange-novella neki lett először megküldve az írótól, és ő látta meg benne először a potenciált.
HP-hez (Harry Potter) semmi köze nincs, a következőt kivéve: a történet a XIX. századi Angliában játszódik, egy olyan alternatív valóságban, ahol tulajdonképpen minden ugyanúgy történik, mint a történelemben, csak itt vannak varázslók. Nem szigeteli viszont el a főszereplőket úgy, mint a HP, itt a szereplők 95%-a mugli, és az, hogy van történetesen köztük egy-két varázsló, olyan természetes, mint hogy van az ismerőseink között egy-két napfizikus. Na szóval értitek. Nem gyakori, de már hallottunk róla.
A Varázslókkal ellentétben ez olyan jól van megírva, hogy azonnal beszippant. Pedig az igazság az, hogy míg a történetben mikroszinten folyton történik valami, az egész könyv szempontjából különösebben nem történik semmi (csak a végén), és ennek ellenére nem lehet letenni. Tele van eredeti ötletekkel. Lehet, hogy néhány ötlet nem eredeti, de olyan ügyesen építi be, hogy nekem aztán nem tűnt fel. Bőséges, kitalált és valós lábjegyzetekkel is tele van, főleg az angol mágia történelméről.
Kerestem a szót, hogyan írjam le a stílusát anélkül, hogy azt mondanám, nagyon angol, de basszus nagyon angol. Romantikus. Ódon. Hangulatos. És emellett van neki egy szintén tipikusan angol, kicsit elvont, száraz és rém szórakoztató humora is. SPOILER mikor Napóleonék ellen bevetik a varázslást, és ahogy beszélnek róla, hát az nagyon megragadt. Békaesőt vetnek be a kiéheztetett francia sereg ellen. Értitek. Megint felröhögtem, hogy eszembe jutott.
A Varázslókkal ellentétben itt minden szereplő érdekes, egyedi, még kedvelni is lehet akár őket. Mr. Norrell a tapasztalt, idős varázsló, Jonathan Strange meg a fiatal és tehetséges, aki hol tanulni szeretne az öregtől, hol verseng vele, amaz meg hol akarja tanítani, hol irigyli tőle a tudományát. A könyv nagyrészt erről szól. A háttérben pedig fut John Uskglass története (pontosabban: tudtunkra van hozva, hogy ő hozta be a mágiát Angliába, ő a legnagyobb mágus evör, de már pár évszázada eltűnt). Sok az olyan fejezet, ahol a főszereplők egyáltalán nincsenek jelen, csak egy-egy félmondatban említik őket, és rengeteg a mellékszereplő.
Kicsit a problémákról, amit mások is kritizálnak a könyvben: igazából nem mozdul nagyon sehonnan sehová a sztori (nehezemre esne elmondani, hogy mi a történet lényege, és miért tart mindez 750 oldalon keresztül), és NINCS VÉGE. Sőt, SŐT, mintha az egész csak egy iszonyú hosszú bevezetés lenne, és a bonyodalom, ami megindít egy nagyobb történetet, az utolsó ötven oldalon történik meg. Aztán az egész félbemarad. Ja, és egyelőre nincs folytatása. Ez nagyon frusztráló. Folytatása állítólag 2004 óta készül, majd lesz, mikor a Sagrada Familiát is befejezik, meg a Capitoliót Havannában, gondolom. Mindegy, mert ha lesz, megyek, és veszem.
A BBC nemrég fejezte be a könyv alapján készített minisorozatot, 7 részes, és elvileg július 25-ig le is adták már az összes részét. A trailer és a képek nagyon jól néznek ki, teljesen visszahozzák a hangulatot. Nem jó jel viszont, hogy az első rész nézettségéhez képest a végére harmadára esett vissza.
Bajom ezen kívül: Jonathan Strange-et ő játssza (ismerős, ugye):
Jonathan Strange nem ilyen. Van róla a könyvben ezer leírás, egyszerűen nem ilyen. Ilyen érzés lehetett a hardcore Gyűrűk urásoknak, mikor először a filmeket meglátták, és nem olyan volt, mint amit a lelki szemeik elé képzeltek. Az orkokra például sok panaszt hallottam. Szóval nekem ezen a ponton nagy félelmeim vannak, és leborulok Bertie Carvel előtt, ha úgy tudja hozni a figurát, ahogyan meg van írva.
Lábjegyzet: mikor elkezdték a BBC-nél a projektet, és jöttek a casting hírek, több cikkben írták, és a Tumblrről persze nyomatták a biccsek, hogy egy tökéletes világban Jonathan Strange-et Benedek játszaná. Sokat erőlködnie nem kellett volna hozzá, az tuti. Tökéletesen testhezálló szerep lett volna. Na, mindegy. Nem fer azért Bertie Carvelt mínuszból indítani, mert nem Benedek. De egy szemét vagyok.
Lábjegyzet csillag: Jonathan Strange akkor sem ilyen.
Szóval, ha egy szép és jó, darkos, gothos fantasy-t szeretnétek olvasni, hagyjátok A Varázslókat a csudába, és olvassatok Hollókirályt. Mivel pedig a könyvkritikákban (például A Varázslók esetén) HP, Narnia, Gyűrűk Ura, Neil Gaiman között tartják számon a sokat olvasott kollégák, én azt gondolom, valamilyen szinten már akár klasszikusnak is tekinthető.
Ahogyan az Amerikai Istenek is. Elő kellene venni már újra. Hátha nem is olyan rossz, mint amilyenre emlékszem.