Már majdnem elérik, hogy mi is vágyjunk rá. Itt is mindent legyőz a szerelem, csak nem fáj annyira.

Nem állt szándékomban külön posztot szentelni James Spader egyik filmjének sem, hisz készül a nagy, mindent átfogó szpesöl. De ez a film mégiscsak megér egy misét a „szürkesége” kapcsán. Mert olyasmit hoz közelebb az emberhez, amit annak a másiknak minden erőlködése dacára sem sikerült.

Ez a sztori alapvetően a nyomorultnak nyomorult a barátja sémára épül. Valahogy úgy, mint a Napos oldalban. Két nyomorult egymásra talál, mert ugyanannak a problémának a két pólusa ők. Az egyik, a titkárnőt alakító Maggie Gyllenhaal. Számomra szegény egy antinő. Erre rá is tolnak kicsit, amikor a film elején kijön az elmegyógyintézetből, ahová azért került, mert különböző módokon büntette magát. Nála nagyjából sejteni lehet, hogy a zűrös családi háttér és a tökéletes, szép nővér személye lehet a frusztráció forrása.

Titkárnőként kezd dolgozni a zakkant, lelki terrorista Mr. Greynél, akivel egy idő után az önbántást alárendeltként való játékra cseréli. Lee előtt kinyílik a világ, kivirul ebben a kapcsolatban. Maggie átalakulása káprázatos. Randa, szürke kisegérből vadító, kihívó vamppá avanzsál. Nemhogy méltó partnere lesz főnökének, de bizonyos ponton át is veszi az irányítást. Nincs picsogás, nincs dráma. Sok mókás jelenet van, és idővel drukkolni kezdünk kettejük beteg, bizarr, szürreális szerelmének. Mint a Napos oldalban, éppen úgy.

És van benne erotika is doszt. Sokkal inkább, mint abban a másikban. Nem kell hozzá házi lóistálló lószerszámokkal, hogy Spader éreztesse a dominanciáját. Ami néha csak abban nyilvánul meg, hogy telefonon leadja az utasítást a csajnak, hogy hány kanál krumplipürét és hány szem borsót ehet. Ő meg kacarászva, boldogan végrehajtja. Mert akarja, mert jó neki.

Nincs semmi gond a szado-mazoval, ha két olyan ember talál egymásra, akik tökéletesen azonosulni tudnak önnön szerepükkel, sőt élvezik is azt. Vagy kiteljesednek általa. Csak ne legyen kötelező.

Spader is jó. Még épp elcsípték azt a pillanatot, mielőtt over the top, mielőtt elkezdenék felütni fejüket a romlás virágai. Még van elég haja, még jó karban van, még hiteles az amorózó szerepkörben. De a show egyértelműen Maggié.

Úgy hozzák hozzánk közel a BDSM-et, hogy nem undorít, nem háborít fel. Szépen beépül a mindennapi életükbe, mindkettejük kölcsönös megelégedésére.

Miért ne lehetne ezt elfogadni? Szerintem sokkal több extremitás bújik meg a hétköznapinak tűnő emberek hálószobaajtaja mögött is, mint azt gondolnánk.

Úgy gondolom, nem az a fontos, hogy a mi elképzeléseink, elvárásaink szerint legyenek boldogok, hanem ahogy számukra a legmegfelelőbb.

Bírtam ezt a filmet. Lassan csordogál, de sokkal szórakoztatóbb, mint az a másik. Az a bizonyos.