Vannak azok a zenék, amik igazából nem különösen jók, tudjátok, vagy nem a stílusunk, vagy az előadót nem szeretjük, de valahogy mégis megragad.
Miután ma hazafelé munkából az autóban ismét feltekertem a hangerőt, amint a fenti kategóriából a legújabb felfedezettemet kezdték adni, úgy döntöttem, hogy megosztom ezt a tapasztalatot. Hátha másnak is van ilyen zenéje. Mint Hajni Sötét Csillaga, olyan rossz, hogy az már jó.
Ez a mostani a '90-es évek fiúbandái slágereinek minden jellegzetességét tartalmazza. Szokásosan felépített, dallamos, refrén kétszer, kis módosítással jön a bridge, refrén harmadszor, aztán vége is. A szöveg amúgy trükkös (egyszerű, de jópofa szójátékok vannak benne, ezért lefordíthatatlan), de teljesen felszínes. Szakítottak, kínlódnak. Én meg felhangosítom az autóban, és végigéneklem, a második refrénnél a sráccal együtt ugrom az oktávot. Annyira jó. Mint Britney Spearsre táncolni hajnali háromkor a buliban.
Van még egy ilyen szám, amit eleinte nem bírtam, de beleette magát az agyamba, és vezetés közben tökéletes. Ciki, akár ez a felső. Akit érdekel, a tovább után megtudja.
Ha Viki bevallotta, akkor én is megteszem van egy szám, amit csak az autóban veztetés közben és teljes hangerővel hallgatok, közben persze én is üvöltök vele. Nicki Minaj Starship.