De akkor most tényleg nekem kell rá rosszat mondanom? Na jó, az objektivitás és a tájékoztatás kedvéért. Nagy levegő…

Ez a film nem jó. Sőt rossz. Sőt még annál is rosszabb, mint ahogy a kritikák alapján várható volt. És akkor végeztünk is volna…ha ennyire egyszerű lenne a dolog. De nem az. Mert Hardy nagyon jó. És nagyon rossz. Mert tényleg tudott újat mutatni, pedig tartottam attól, hogy mindegyik gengszterarcát láttam, és mindegyik gengszter motyogását hallottam már. De nem. Megjött az a Hardy, aki a saját hangján, jól artikulálva beszél, aki helyes, de nem nyálas, aki romantikus és gyengéd. 

Akitől elolvadsz, mert sárga haminyamival dobigálja az ablakot, aztán ha kinézel, meglátod sudár alakját és huncut mosolyát és virággal a kezében és felmászik, mint Rómeó és megkéri. 

Én Hardyt így lelágyulni, megrendülni még sosem láttam, mint ebben a filmben. De közben meg gazember és megfélemlít és behúz és ha iszik, brutális. 

De ott a másik Hardy, akit szintén nem láttam-hallottam még…bár most se tettem volna. Aki egysíkú és ripacs és nevetsz rajta, de nem azért, mert vicces, hanem mert rettentően kínos. Nem a filmbéli környezete számára, hanem maga a karakter az egész filmnek. És ez az egyik nemisértem. Ezt a figurát akarta mindenáron eljátszani, úgy gondolta, ez áll hozzá közelebb. Ezt rutinból letolhatta volna, hisz egy Bronson után még sokat variálni sem kellett. Legfeljebb azt mondjuk, deja vu, nem azt, hogy ezdeszar. De ez a túltolt egzaltált ripacskodás…

Másik nemértem a tempó. Az, hogy működhetne a dráma, az utolsó fél órából kiderül. De az előtte lévő egy óra, amikor ugyan történik valami, de semmi, ami előre vinne, csak ülsz és úgy érzed, mintha 4-5 óra lenne már a feneked alatt…hát az pusztító. Jönnek-mennek az egyenarcú szereplők, egy idő után már nem is tudok köztük különbséget tenni.

Beugrik pár percre Paul Bettany, megnéz egy gólt a tévében, aztán sose látjuk többé. Minek jött egyáltalán?

Pedig benne van a potenciál. Szépek a képek, átjön a retro hangulat. Az utcák valóban túl sterilek, beállított forgatási helyszín szagúak (erre nagyon jó ellenpélda Peaky Blinders, ahol minden kellőképpen mocskos és füstös és ragacsos). Jók a kocsik, az enteriőrök, a ruhák, a frizurák. Hardy Reginaldja pazar. Magas, fess hatást kelt és nem csak a derékig érő partnernő és a jól szabott öltönyök okán.

Ebben a sztoriban annyi lehetőség lett volna. Akár Reggie tipródása a gengszterlét vagy a kezdjünkújéletet szerelem dilemmája, vagy kettejük kapcsolatának evolúciója, akár annak bemutatása, hogy nem, a szerelem mégsem győz le mindent, vagy annak kibontása, hogy a feleség szerelmes, minden mást félresöprő csitriből hogy válik egy kutyaszorítóba került, megkeseredett nővé, aki számára egyetlen út marad a csapdából való menekülésre…mind-mind kihagyott ziccerek.

Lehet, újra sem kéne forgatni, csak okosan megnyirbálni. A gengszterlét hétköznapjait bemutató 1 órás dömpinget leredukálhatnánk 5 percre, Ron skizofrén megnyilvánulásainak ábrázolását is 1-2 jelenetre korlátoznánk…és már meg is vagyunk.

Nem tudom, a „megvertem magamat” jelenetet benne hagynám-e, mert a mai világban, ahol leforgathatnak színésszel filmet úgy, hogy oda sem kell ballagnia, ez már nem egy őrületesen nagy technikai bravúr.

De talán legjobb lenne egy Reginald szpesölt összevágni, mint ahogy ez Khan esetében is történt (az ötletért puszi Tündének). Ez lehetne a film erényeinek kvintesszenciája.

Amíg a fent említett változtatásokat nem eszközlik, senkit sem küldenék erre a filmre. Addig is megpróbálok csak a szépre emlékezni.

És marad a tanulság: gengszter babájának lenni, hosszú távon nem praktikus. Akkor sem, ha nem tudsz róla, hogy az vagy, pláne ha igen.