Imádom A konyhafőnököt. Mert ízlést formál és tágítja a látókörünket. Megismertet új alapanyagokkal, gasztronómiai szakkifejezésekkel, konyhatechnikai eljárásokkal.

Magamon is észreveszem a fejlődést. Egészen máshogy tálalok például, amióta őket nézem, azóta van formázó karikám is, amióta náluk megláttam.

Jelentkezzen, aki ismerte korábban a finger lime-ot, a citruskaviárt, vagy az ausztrál citromot. Amik amúgy egyazon gyümölcs különböző nevei.

Vagy julienne-en kívül aprított zöldséget batonra vagy brunoise-ra, illetve ha tette is, tudatában volt, hogy azt csinálja.

Hogy a sabayon nem csak borból készült könnyű, édes, habos sodó lehet, azzal is itt szembesültem.

T-bone és Rib eye steakkel már találkoztam korábban, de hogy létezik tomahawk is, arról még sohasem hallottam.

Nem örültem, amikor a sármos Bernáth Józsit lecserélték,

de végül megkedveltem Sárközi Ákost. Borzasztóan empatikus és emberséges, és persze baromira tud, a néző libabőrös lesz az alkotásaitól. Wossala Rozinától a hideg ráz, de annál jobban kedvelem Fördős Zét, aki intelligenciájával, fejlett gasztronómiai érzékével, természetességével, ösztönös műsorvezetői vénájával, eredeti humorával tevőlegesen hozzájárul a műsor magas színvonalához.

Maximális elismeréssel adózom a versenyzőknek is, akik az épp megkapott, sokszor teljesen ismeretlen alapanyagokból bármi használhatót össze tudnak rittyenteni, ráadásul időre. Én erre képtelen lennék. Talán a "reprodukáljuk a séf ételét" versenyszámban labdába tudnék rúgni, ha adnának rá egy fél napot.

Képtelen vagyok megfejteni, mi a titkuk, miért nem unom még 5 év után sem. Talán mert nem enged a színvonalból, mindig mutat újat, belecsempésznek folyton valami csűrcsavart. Imádtam a vagány, laza gyerekeket, akik már eleve modern szemlélettel főző és étkező családokban szocializálódtak,

de jól elszórakozom a celebritások küzdelmén is.

És közben persze folyamatosan tanulok. De hogy nagy, rusnya polipot nem fogok hokedlin állva nagyfazékba mártogatni, az is biztos.