A churros (ejtsd: csurrosz) a spanyolok egyik nemzeti eledele.

Égetett tésztából készült hosszúkás, csillag alakú formával kinyomott fánk.

Tésztája inkább a képviselőfánkéhoz hasonló, nem pedig a kelt tésztából gyúrt farsangi, szalagos fánkhoz. Spanyolországban, Portugáliában és Dél-Amerikában fogyasztják, fahéjas cukorba forgatva, főleg reggelire, sőt nem csak reggelire, hanem hajnali túlélőnasiként is. Állítólag ugyanis a forró csokival és tejeskávéval tálalt fánk segít megelőzni a másnaposságot.

A spanyolok szerint a tésztába olajat kell tenni, tojást nem, Amerikában viszont általában tojással készül a churros, és olaj helyett vaj kerül a tésztájába.

Dél-Amerikában töltelékkel töltik meg a közepét,

Észak-Amerikában pedig olyan különleges churros-ok is vannak, mint a vörös churros, ami a churros és a Red Velvet torta keresztezéséből született.

Aztán van még a krémes churros is, ami Az élet könyvéből lehet ismerős.

Eredetére vonatkozóan többféle elmélet létezik. A spanyolok természetesen magukénak érzik a churrost, szerintük spanyol birkapásztorok találták ki évszázadokkal ezelőtt. A hegyekben legeltető pásztorok számára ugyanis kevés lehetőség adódott főtt ételt enni, a legelőkön eszközök híján egyszerű kenyeret sütöttek maguknak a tűz fölött. A kenyér nehezen sült át belül, de rájöttek, hogy ha hosszúkás csillag formájú kenyérkéket készítenek, akkor az belül is jobban átsül, kívül pedig finom ropogós lesz. A kész kenyeret fahéjas cukorba forgatták, és mivel nagyon hasonlított az alakja a birkák szarvára, ezért az általuk legeltetett juhfajtáról (churra) nevezték el.

A portugálok szerint a Távol-Keletről hazatérő portugál tengerészek hozták magukkal az eredetileg kínai sós étel receptjét, és ezt fejlesztették tovább a spanyol pásztorok édességgé, viszont a mexikóiak is úgy tartják, hogy egyértelműen az ő találmányuk.

A forró csokoládé térhódításával a főúri körökben is szívesen kezdték fogyasztani, és hamarosan az Újvilágba is átjutott.

A fentiek után tisztán látszik, hogy az általam használt recept nem az autentikus spanyol, hanem egy klasszikus égetett tészta.

Elkészítése nem egy nagy kaland, de a végeredménnyel nem tudtam kibékülni. Finomnak ugyan finom, de nem tetszett az összevissza kunkorodó látvány.

Láttam ugyan profi készségeket a neten, amikkel szabályosabb végeredmény érhető el,

de ilyenekben én nyilván nem tudok gondolkodni.

Érdekes alternatívát kínált viszont Cooking tree sütőben sült verziója, úgyhogy ezt is kipróbáltam.

HOZZÁVALÓK:

38 g vaj

1/8 tk só

75 g víz

10 g barna cukor

48 g liszt

1 tojás

¼ tk vanília aroma

A bevonáshoz:

olvasztott vaj

őrölt fahéj

cukor

A sütőt előmelegítjük 200 ^oC-ra.

A vizet, a vajat, a sót és a barna cukrot egy lábosban forrásig hevítjük, majd lehúzzuk a tűzről. Belekeverjük a lisztet, fakanállal csomómentesre keverjük. Ezután visszatesszük közepes hőfokra, 1 percig folyamatosan keverjük.

A tűzről levesszük, tálba öntjük, hagyjuk kihűlni. Hozzáadjuk a tojást és a vanília aromát, közben folyamatosan kevertetjük robotgéppel.

Csillagcsőrös habzsákba szedjük a tésztát, majd sütőpapírral bélelt tepsibe csíkokat nyomunk belőle (az enyémek 6 cm hosszúak voltak),

és 17 percig sütjük.

A kisült fánkok felületét megkenjük olvasztott vajjal,

majd egy nylonzacskóba töltjük a cukrot és a fahéjat, amiben összerázzuk a fánkokkal.

Végül csavartam még egyet a történeten azzal, hogy a kinyomott nyers tészták egy részét betettem hűtőbe, hogy kicsit megdermedjenek a kukacok,

majd ezeket lökdöstem le a tálcáról forró kókuszzsírba.

Így ez a kör lényegesen szebben sikerült, mint az előző, közvetlenül habzsákból kinyomott tésztás.

Nekem személy szerint a sütőben sült változat jobban ízlett, mint a zsiradékban készült.