Ez is egy megkésett szpesöl. Még decemberben szerettem volna összerakni, bőven az Oscar előtt. Akkor még bíztunk a jelölésében, aztán nem lett belőle semmi. Látva viszont az ottani animációs felhozatal nagy részének színvonalát (a nyertesről már nem is beszélve), még inkább felértékelődtek bennem ennek a filmnek az erényei. Ezért döntöttem úgy, hogy nem megyek el mellette szó nélkül, még ha csak így, utólag is.

Milorad Krstić szlovéniai születésű – de egyébként magyarul remekül beszélő – filmrendező, festő, animációs művész és multitálentum.

1952-ben Dornbergben, egy német nevű faluban született, közel az olasz határhoz. Ráadásul ez nem is Szlovénia volt, hanem Jugoszlávia, egy egészen másik ország. Szlovén népdalokat hallott az utcán, szerb származású, anyja szerb dalokat énekelt, olasz zene szólt a rádióból, és a tévén keresztül is az itáliai kultúra, az olasz filmek hatottak rá.

Jogi egyetemet végezett Újvidéken, és jogász szeretett volna lenni. Közben festett is, és összejött néhány sikeres kiállítása Dubrovnikban, Zágrábban, Újvidéken és Németországban. Egy idő után Radmilával, a feleségével, aki alkotótársa és segítője, úgy döntöttek, hogy véget vet a jogi karriernek, és csak festeni fog. 1989-ben Magyarországra jöttek, és beindították a Roczkov Galériát. Milorad büszke a festészeti képzetlenségére, azt gondolja, hogy bizonyos emberek kreativitását csak visszafogja az intézményes oktatás.

A festészettől indult, aztán az animációval és más, multimediális műfajokkal, például CD-ROM-készítéssel kezdett foglalkozni.

25 éve készítette egy animációs rövidfilmet, a My Baby Left Me-t, amiért Ezüst Medve-díjjal jutalmazták a Berlinalén. Animáció volt zenével, Wahorn András közreműködésével.

Ingmar Bergman, Luis Buñuel, Charlie Chaplin, Sergei Eisenstein, Federico Fellini, Alfred Hitchcock, John Huston, Stanley Kubrick, Kuroszava Akira, Auguste Lumière, Louis Lumière, Georges Méliès, David Lynch, Kubrick, Greenaway és Tarantino valamennyien azon rendezők, akik életműve nagy hatással volt Milorad rendezői munkásságára.

2011-ben a Műcsarnok számára készített egy múzeumszínházi előadást, akkor még Ruben Brandt: Egy műgyűjtő csoportos portréja címmel, majd ebből nőtte ki magát egy több mint 100 fős stáb keze munkája nyomán a mostani film.

Milorad jegyzi rendezőként, íróként és látványtervezőként, a zenét pedig Cári Tibor szerezte. A cím két híres művész, Rubens és Rembrandt, nevének összeolvadásából jött létre. Műfajilag akciófilmet, pszicho-thrillert és film noirt céloztak meg.

A rendező elsősorban audiovizuális szimfóniaként gondol a művére, de mert ez a műfaj aligha töltené ki a mai néző ízlése szerint egy egész estés animációs film játékidejét, így aztán egy krimiszállal is megtámogatta a zenével és képekkel elbeszélt összhangzatot. Így összekapcsolódik egymással a számára leginkább inspiráló művészettörténet és a filmtörténet. A Ruben Brandt továbbá a tudat alatt megőrzött információkról és összefüggésekről is szól.

Krstić valamennyi felvonultatott híres műalkotást a maga formanyelvére alakította, ami a film pörgő eseményei mellett állandóan kínálja az újabb és újabb vizuális találgatnivalókat, minden kockáján látszik, hogy nyolc évig dolgozott rajta. A magyar alkotók mellett orosz, amerikai, szerb és számos más nemzetiségű animátor is részt vett a hosszú munkában. 500 karaktert festettek, rajzoltak meg körülbelül, mindegyik karakter önmagában egy igazi kiállítási darab.

Tele van apró kis képi főhajtásokkal a film, képzőművészetből, filmekből, régi fotókból kiindulva megidéz nagy klasszikusokat.

Emiatt a büdzsé egy nem elhanyagolható részét a képek utáni jogdíjak kifizetésére kellett fordítaniuk.

Több mint száz filmes és képzőművészeti hommage van benne. A művek kiválasztásánál két szempont vezérelte: az első, hogy olyan képeket válasszon, amelyek beleillenek a történetbe, például az Infanta Margarita, az Olympia vagy a Dupla Elvis. A másik, hogy a háttérbe illessze azokat a képeket, amelyeket korábban újragondolt.

A film egy vonat hirtelen és robbanásszerű megjelenésével kezdődik, ez egy tisztelgés a Lumière fivérek előtt. Innentől kezdetét veszi egy szlalomozás a XX. századi filmtörténetben többek között Eisensteint, Kuroszavát és Tarkovszkijt is érintve.

Ruben Brandtot festőnek szánta az apja, és igyekezett erre nevelni, elég drasztikus eszközökkel.

Felnőttként művészetterapeutaként tevékenykedik. Módszere szerint ha művészi alkotásban meg tudod fogalmazni egy pszichés problémád, akkor ezzel az fizikaivá válik, így birtokolni és ezáltal kontrollálni tudod.

Festményeket rabol, de nem azért, mert a feketepiacon akarja őket eladni, hanem azért, mert lidérces álmaiban a festmények alakjai üldözik. Ehhez kellett olyan képeket találni, melyek veszélyessé válhatnak egy rémálomban. Krstić olyan művészektől választott alkotásokat, mint Botticelli, Hopper vagy Van Gogh,hogy megmutassa, nem csak félelmet keltő zombik tudnak ijesztők lenni, vagy Munch és Goya nyugtalanító szürrealista alkotásai, hanem ezek a szép festmények is.

Nem véletlenül kezdődik egy Karinthy idézettel a film: „Azt álmodtam, hogy két macska voltam és játszottam egymással”, az egész animáció egy pszichológiai utazás.

A nemzetköziség legszínesebb palettáját állítja elénk, olasz, francia, magyar, spanyol, orosz helyszínek, múzeumok, festmények, nyelvek: igazi kulturális orgazmus.

Folyamatos easter-egg és utalás halmazával a műkedvelők számára nem csak kellemes kikapcsolódás, de akár kihívás is lehet, hisz néhány jól látható mellett rengeteg elrejtett, a részletekbe vesző utalás is van a filmben.

A történetnek egyáltalán nem egyértelmű a vége (vannak, akik a Harcosok klubja meghasadt tudatú főszereplőjére asszociálnak, nekem viszont inkább az Eredet álom az álomban szintjeit juttatta eszembe). Nem hátrány, ha többször újranézzük, vagy beszélgetünk a látottakról másokkal. Nekem elsőre nem is sikerült befogadnom a rengeteg vizuális ingert, teljesen elvonta a sztoriról a figyelmem a sok bizarr figura.

Milorad kezdettől fogva abban reménykedett, hogy a mozi után az emberek majd beülnek egy kávéházba, és arról beszélgetnek, hogy valójában mi is történt ebben a filmben. A forgatókönyv első változatában Ruben és Kowalski féltestvérek voltak, de később meghagyták annak a lehetőségét, hogy doppelgangerekről van szó, mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde.

A készítők eleve nemzetközi forgalmazásra szánták a filmet, így aztán eredetileg angol nyelvhez igazították a szereplők szájmozgását, amelyet a magyar verzióban (nagyrészt ugyanazokkal a színészekkel) később utószinkronizáltak.

Gyűjtő hangja Kamarás Iván mind angol eredetiben, mind a magyar szinkronban, a női főhős, a mestertolvaj Mimi Hámori Gabriella hangján szólal meg szintén mindkét nyelven. Kowalskit magyarul Makranczi Zalán, angolul Márton Csaba adta, utóbbit az Éretlenek rosszfiújaként ismerhettünk meg 1995-ben, majd volt Zalatnay férje, az USÁ-ban pornórendező, decembertől pedig ő lett az Exotic énekese, miután megváltak Sipos F. Tamástól.

Milorad Krstić az Oscar-díjnál fontosabbnak tartja, hogy a Ruben kultfilmként legyen majd elkönyvelve, úgy, mint a Psycho, ami például nem kapott Oscart. Erre szerintem meg is van minden esély.