ElsőSorban
ha nem lennék operakedvelő, ezek a plakátok akkor is tuti felkeltenék az érdeklődésem
Az elmúlt három évben sikerült eloszlatniuk azt a tévhitet, hogy az opera és a klasszikus balett poros, unalmas műfajok, a művészek pedig letűnt korok ideáljai.
Most kifejezetten a fiatal korosztályt igyekeznek maguknak megnyerni az új imázskampánnyal.
Létay Kiss Gabriellát például Cso-cso-szánként fotózták, a japán képzőművészetet, az ikebanát és az origamit idéző fejdíszében pedig további Puccini-alakok bújnak meg: a Turandot, a Pillangókisasszony és a Tosca egy-egy szereplőpárja. Vagyis csak ezen a kreatívon az Opera hét művésze és négy repertoárdarabja tűnik fel.
A Csajkovszkij balettjeire utaló kreatívon Felméry Lili magántáncosnő portréja szerepel, őt fekete textilbe csomagolták, nyakát pedig digitálisan megnyújtották, ezért akár fekete hattyúra is lehet asszociálni. A fejdíszen hét táncossal A hattyúk tava, A diótörő és az Anyegin egy-egy táncjelenete látható.
A tízféle kreatívból négy az opera világára utal és egy-egy zeneszerzőt vagy jellemző zenei világát kelti életre, a baletthez kötődőek szintén a zeneszerzőt elevenítik fel, de itt még megidézik a koreográfust és a tragikus nőalakokat is. Két további kreatívon a zenekar és a gyermekkar egy-egy tagja láthatóak.
Az ElsőSorban szlogennek több jelentése van. Ha valaki az Operaházba, vagy az Erkel Színházba megy „élő előadást” nézni, akkor mindent hallhat, láthat, ami a színpadon történik (akár az Első Sorból is), és nem csak egy kamera-szemen, mikrofonokon keresztül , mint ahogy a mozis operaközvetítéseken. Arra is utalnak ezzel a mondattal, hogy az Opera a kulturális intézmények sorában nemzetközi viszonylatban is az elsők közé törekszik, hogy összeművészeti előadásaik igen népszerűek, egyre többen fedezik fel, hogy jó dolog Operába járni.
Szumma szummárum: ezek a képek nagyon jól sikerültek. És gyertek az Operába (és az Erkelbe), mert tényleg érdemes.