Déjá vu. Ezt a fura fejű fickót láttam már valahol. Nem tudsz segíteni, képzeletbeli barátom? A Szívek szállodájában? Nemár, komolyan? Onnan pedig nem rémlik. 4/11-ben? Aha, látom, de akkor sem. Más ötlet? Igazad van, tényleg! Fáraó volt. Éjszaka. A múzeumban.

Nem tudom, mi a félelmetesebb. Attól rettegni, hogy megszerezhetik a bankszámlánk/bankkártyánk adatait, vagy hogy belelátnak abba, kivel miről csacsogunk, mire költjük a pénzünket, vagy milyen pornót nézünk. Egy biztos: nem vagyunk biztonságban.

De kitől kell rettegnünk? A hatóságoktól, akik titkos/tiltott módon megfigyelhetnek/lehallgathatnak bennünket? Vagy a hackerektől? Akik feltörhetik bárminket? Vagy hogy az igazságosztó szerepében tetszelegve világválságot robbantanak ki és eluralkodik a káosz?

Mert ami ebben a filmben "wow", az egyúttal "Jézusom!" is. Csak a sztori fikció, a veszély nagyon is valós. És nem csak a hack. Az elmagányosodás, a drogok, a személyiségtorzulás és -hasadás, a környezetszennyezés, a gátlástalan cégvezetők és politikusok...minden.

Anno, amikor bejöttek hozzánk az első pc-k, még programozni tanítottak minket az iskolában. Pár évvel később már csak kész programokat használni. Az én érdeklődésem ennyiben ki is merült. Idáig. Mert ebben a filmben úgy mutatják be a hackelés kismillió módozatát, hogy nem csak vágom (pedig röpködnek a szakkifejezések), de állati érdekes is.

Nem beszélve az elgépiesedett, elanyagiasodott világunk szülte számtalan elcseszett figuráról.

És mindennek gyújtópontjában ott áll a főhős: Elliot Alderson. A magányos, drogos programozó, aki nappal egy uncsi munkahelyen dolgozik, este pedig hackerkedik.

És sokszor egy alter világban találja magát. De nem úgy, mint az a másik (Alderson-Anderson, nyilván nem véletlen az áthallás). Itt a különböző valóságok csak Elliot agyában léteznek, az ő hasadt elméjének szüleményei. Folyamatosan narrálja az épp aktuális érzelmeit és gondolatait nekünk, mint képzeletbeli kispajtásainak.

Egyrészt ez a kettősség ad dinamikát az eseményeknek (mert sokszor mi is elvesztjük vele együtt a valóság iránti érzékünket, hiába látjuk a rajta kívül zajló történéseket is), másrészt pedig ténykedésének eredménye.

Kapcsolatteremtési problémákkal küzd, és úgy próbál jobban megismerni másokat, hogy feltör a neten MINDENT, amihez hozzáfér velük kapcsolatban. Általában sajátosan értelmezett jóindulattal és segítőkészséggel, de büntet is, ha úgy látja jónak. Rengeteg komplexussal küzd, amit olykor drogokkal próbál elnyomni, máskor meg elvonul képzeletben a valóságtól, ahová aztán nehezen talál vissza. Így hol narkós vízióiba, hol az általa teremtett alter világba visz minket magával.

Nehezen dolgozza fel traumáit, mint például, amikor heckertársaival tönkretesznek egy multicéget, mert korábban eltussolt környezetszennyezésük miatt meghalt rákban (vagy mégsem?) Elliot apja. A hack következményeként mellesleg bedől az USA gazdasága is.

Mr. Robot volt apja számítástechnikai boltjának a neve, amit azután nyitott meg, hogy megbetegedett, emiatt sokat hiányzott munkahelyéről és kirúgták. De robotként éli mindennapjait Elliot is, monotonon, örömök nélkül és bár egyarcúnak tűnik, a szemei elképesztő mennyiségű érzelmet (de főleg szorongást és félelmet) tükröznek.

Mindig ugyanabban az egyhangú ruhában, rideg, ingerszegény irodában és lakásban mozog. Hideg színek és fények fokozzák a feszült és zaklatott hangulatot.

Vannak persze társai is az akcióban, de egy idő után képtelen kibogozni, kinek mekkora része volt az események alakulásában, néha már fel sem ismeri a köztük lévő kapcsolatrendszert.

Izgalmas a cselekmény, a macska-egér harc az utánuk nyomozó FBI-jal (Meryl Streep egyes számú klónja remek az őket üldöző ügynök szerepében).

Rami Malek valami bitang jó. Furcsa arcberendezésével, törékeny alkatával, ahogy szinte láthatatlan kívülállóként lézeng, nincs is jelen a saját életében, maga a megtestesült ellentmondás: a világfájdalom és a minden fölött (kivéve saját magát) kontrollt gyakorló, igazságosztó egy személyben.

Nem tudjuk nem kedvelni Elliotot, annyira érzékeny, sebezhető és nyomorult. Leborulunk tudása előtt is, még ha nem is feltétlen pozitív, amire használja (de hát kivel ne fordult volna már elő, hogy legszívesebben bepancsolt volna egy nagyot hatóságnak, multinak, munkáltatónak, szolgáltatónak?).

Magasztalhatnék még jó pár színészt név szerint, de nem teszem. Elégedjetek meg annyival, hogy szerintem ez a sorozat tényleg megérdemelte azt a rahedli Globe-ot, Emmyt, meg minden egyéb díjat, amivel megszórták. Mert izgalmas, tele van váratlan fordulatokkal, aktuális témákat feszeget és remek színészi alakítások jellemzik.

Ajánlom mindenkinek. De azt tudnotok kell, aki nem parázott idáig, eztán fog. Aki meg amúgy is hajlamos a parára, hááát…