Zenében szerintem finnyás vagyok. Általánosságban azt mondanám, hogy a popzenét szeretem, azt, ami fülbemászó és dallamos, viszont a rádiók kínálata 85%-ban nem az én világom. Ha valakinek van egy jó száma, megpróbálom az egész albumot végighallgatni, és általában csalódom. Ha nincs rögtön valami, ami megragad, akkor én ugyan végig nem hallgatom többször az egészet. Csak azt az 1-2 számot, ami jó volt, azokat rogyásig. Amíg nem léteztek az mp3 lejátszók, folyamatosan válogatás CD-ket írogattam magamnak, mert nem volt olyan CD, amit egy szám meghallgatása után ne akartam volna cserélni.

Nade, ugye, mindig vannak kivételek. Nem lövöm le a többi poént, mert úgy érzem, lesz még azokból is szpesöl. Kezdem a cunamit azzal, amit talán legjobban szeretek, és aminek a szeretetét már többekre sikerült átragasztanom. Már most mondom, hogy nem fogok megemlékezni az életrajzáról, sem a Police-os időkről, ez egy szubjektív szpesöl, Sting az én nézőpontomból. Sosem érdekelt, hogy hányszor vált el, hány gyereke van, jár-e a feleségével swinger klubba (valami Borsban vagy Story-ban olvastam), vagy hogy milyen jól néz ki, engem csak a zene érdekel. És az a véleményem, hogy Sting bácsi ezen a téren nagyon ott van, és a koncertjei is profik, úgyhogy elégedett rajongó vagyok.

Na, kezdjük a történetet ott, ahol nálam kezdődött - eltekintve a Message In The Bottle, Roxanne, Fragile, meg az Englishman In New York számoktól, amik már akkor slágerek voltak, mikor kicsi voltam, ezért ezek így zsigerileg belém ivódtak, de nem tudtam, honnan jönnek (ilyen dalok mindenkinek vannak, nem? ha akarod, ha nem, ha szereted, ha nem, a fejedben van).

Szóval a sztori kezdete: Brand New Day. Jó, Grammy díjat is kapott érte, legjobb Pop Vocal Album, meg a Brand New Day című számért Best Male Pop Vocal Performance, nagy dolog.

Ismeritek ti is, nem? Azért a Desert Rose című szám, az nálunk is hasított, ha a Brand New Day nem is volt annyira ismert. (Újabb megjegyzés: a klipjeit az általam ajánlott számoknak kb sosem láttam, mindig csak hallgattam őket, úgy nézem nem is maradtam le semmi katartikusról. Nektek is azt ajánlom, hogy ne nézzetek klippet hozzá. Ki fogom fejteni, hogy miért ne.)

Nekem nem a két sláger tetszett a legjobban. Így visszatekintve a legeslegkedvencebb számaim közül talán nincs egy sem pont ezen az albumon, de nem is lényeg. A lényeg az, hogy ezt a CD-t szívesen meghallgatom, az egészet, akárhányszor, mert jó szám mind, a másik pedig, hogy Sting bácsi kicsit másként zenél (legalábbis szerintem), mint a többiek. 1. Összevissza kavarja a ritmust, az általános négynegyedesből folyton kiesik. 2. Összevissza kísérletezget a hangszerekkel. 3. A szöveg, az külön életet él. Néha nem is énekel, hanem inkább sztorizik. Mikor Stinget "énekelek", olyan, mintha valami történetet olvasnék fel. 4. Nagyon jól eltalálja a dalai hangulatát. Akinek megy az angol, ezért ne nézzen hozzá videót. Sting a legtöbb dalával poén sztorikat mesél, hozzá megvan a hangulat is, a videó csak agyoncsapja az egészet. Az alternatív valóság a fejben ezekben az esetekben KELL.

Szóval, ami a Brand New Day c. albumon megfogott, és amitől elkezdtem a Sting-rajongók útjára lépni, az a következő: Big Lie, Small World. A csávó levelet ír az exének, amiben elmondja, hogy minden mennyire király, mióta ők nincsenek együtt, és milyen jól szórakozik. Ami persze nem igaz, és miután feladja a levelet, meg is bánja, és elkezdi üldözni a postást, hogy visszaszerezze. Nem éri el, az eső is elered, ezért iszonyúan sajnálja magát. Végül elmegy az excsaj lakásához, hogy visszaszerezze a levelet a postástól. Megjön a postás és a nő új hapsija is, a hősünk meg mindenkivel összeverekszik, megszerzi a levelet és elszalad vele. Imádom ezt a számot. A másik meg a Tomorrow We'll See: egy prosti (Sting szerint transszexuális, férfi) meséli el az egyik estéjét. És úgy általában az életét. Rossz, de majdcsak jobb lesz. Holnap.

Miután ilyen sikert aratott nálam ez a zene, elkezdtem a korábbiakat is meghallgatni. Az összes megvan. Mind rogyásig hallgatva. Mindegyik CD mindegyik számát ismerem, ha nem is tudom kívülről, mert azért ezeket is szűröm, van belőle saját best of válogatásom, de az is vagy 30 számból áll.

Jöhet a következő? Nem fogom minden kedvencemet kilinkelni, mert egy napig sem végeznénk, nyugi.

The Dream of the Blue Turtles album, 1985-ből, ami nekem arról híres, hogy ezen van a Viki-féle Sting top 10-ből az egyik tuti befutó. Jó, igen, ezt a dalt lopta, valami régi sanzonból, saját bevallása szerint is. Ez a Moon Over Bourbon Street, amit állítólag az után írt néhány perc alatt, hogy Anne Rice Interjú a vámpírral című könyvét olvasta. Ugye értitek. Hogy miért imádom ezt annyira. Mert fülbemászik, zseniális a szöveg, és Interjú a vámpírral, és Sting. Mikellmég. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Anne Rice vámpírkönyvek rajongói közül két ember van, akit Lestat karaktere kevésbé érdekel, mint Louis de Pointe du Lac, az egyik Sting, a másik én vagyok. :)

Haladjunk tovább. ... Nothing Like The Sun jön 1987-ből, amin van Englishman In New York, Fragile, They Dance Alone meg Be Still My Beating Heart, de nem én lennék, ha ezeket szeretném legjobban. Innen a ritmusváltogatós, gyere hozzám feleségül ígérem nem kell soha padlót mosnod szerelmesdal a legjobb, a Straight To My Heart. Bocs a rossz minőségért, ezt a dalt a Symphonicities tour feldolgozásban szeretem, de CD minőségben ilyen nincs. Na, most megint meghallgattam kétszer. A budapesti Symphonicities koncerten is eljátszotta, körülöttem nagy sivítozás volt az örömtől, mikor az első ütemeket meghallották. 

The Soul Cages, 1991-ből. Ezt szeretném tán legkevésbé, de hát rajta van a Mad About You. Ami nálam a nr 1., amikor éppen olyan a hangulatom. Eh, megérdemli hogy koncertfelvételen itt legyen. A dal előtt egyébként a koncerten Sting elmondta, honnan merített ihletet: Biblia, Dávid király éppen Betsábéba szerelmes, úgyhogy elintézi, hogy a férje többé ne legyen képben. Az én (alternatív) olvasatomban arról a szerelemről van szó, ami destruktív, és aminek minden más mindegy. 

Ten Summoner's Tales 1993-ból, az egyik legjobb Sting album. Van rajta If I Ever Lose MY Faith In You, Fields Of Gold (minden szeretetem ellenére ettől a számtól idegrohamot kapok, de mások valamiért imádják), It's Probably Me, de a legjobb!!!:

Most tűnt fel, hogy videóban mennyire gyenge az ember. Ebben is, mik voltak ezek a legelésző birkák? Gumicsizma? Időnként bezavar a Fishing&Hunting csatorna, vagy nem értem.

Mindjárt elérünk a Brand New Dayhez, ahol becsatlakoztam az életműbe, de előtte még itt a másik legjobb album, a Mercury Falling. I Hung My Head, meg Let Your Soul Be A Pilot mellett ezen 3 szám is van, ami nem lett felfuttatva, de rámjön tőlük a libabőr. Az első a Stingnél ritka, feelgood szerelmes szám, az I Was Brought To My Senses (az egyperces felvezetést valahogy éljétek túl, szerintem megéri), a másik a hangulatos és szerintem rémes kiejtéssel énekelt La Belle Dame Sans Regrets, a harmadik meg egy ilyen tengerész-dal, vagy siratódal, vagy nem tudom minek nevezzem, de szép. 

Aztán jött 1999-ben a Brand New Day, amikor ugye "megismerkedtünk". És 2003-ban jött a Sacred Love, amiről sláger lett a Send Your Love (idegroham 2.0), meg a Whenever I Say Your Name. Ez nagyon slágernek készült, de ennek ellenére szeretem (a videó de rossz itt is jaaaaaaaj :DDDD). Grammy-t is nyert vele. Koncerten meg kiküszöbölték a dal legnagyobb hibáját: Mary J. Blige teljesen lezúzza Stinget az eredetiben, a szőke énekeslány hangja meg simul, úgyhogy ez a nekem tetsző verzió:

A Sacred Love-on ezen kívül van újabb két, kedvenc sztorizós számom, az egyik a Never Coming Home, ami a lány és a fiú nézőpontjából is elmeséli, hogy a lány egyik hajnalban felkel, összepakol, és elhagyja a fiút örökre. A másik meg a Stolen Car, amiben a srác ellopja a bömbiautót, átnézi a cuccokat benne, és elképzeli, milyen lehet az élete a tulajnak.  És végül, ami nálam a Sting top 3-ban mindig benne van, az Inside, ami nem tudom, miről szól, azon kívül, hogy a szerelem/szeretetre keres hasonlatokat (mit keres hasonlatokat, eláraszt szabad asszociációval, és a zene is olyan elárasztós), de nem is érdekel.

 A Sacred Love után jött két reneszánsz/klasszikus album, amitől mindenkit megkímélek, magamat is. A 2013-as új albumot még nem hallottam, mindjárt nekiállok. Ahol találtam még új, izgi szövegű dalokat, az a Symphonicities koncertsorozat idején volt (2x is voltam a koncerten, állati volt). Az egyik a rókavadászatos (amitől jó kedvem lesz, annak ellenére, hogy a rókákról szól, és hát, a végén elkapják őket). Na jó, ezt a dalt főleg a vége miatt szeretem, mikor már vadulnak, a többi nyál. A másik meg az a dal, amikor a fiatal nő hozzámegy a nála sokkal idősebb pasihoz, és hogy az elején még jól működik, aztán probléma lesz a korkülönbség, jóóóóóóó. Van cliffhanger is a végén:

Majdnem a végére értem. Meg szerettem volna még emlékezni Stingről a filmzenékben, de nem fogom sorolni, mikben volt, csak ezt az egyet, mert majdnem ez lett a keringőnk az esküvőn (de túl gyors):

Meg hát az ALAP:

Szerettem volna még érinteni, hogy milyen Sting hatása a kultúrára (szóval ki mindenki lopkodott tőle), de az külön bejegyzést érdemelne. Úgyhogy csak így idevetem ezt még a végére, és ne feledjük, ki kellett ehhez alapból:

(fhansziául mennyire viccesen hangzik)

A cunami levonul.