Na várjatok, elmagyarázom, hogyan gondolom.

Önmagában erre a filmre a trailer, vagy Tom Hiddleston esztétikusan rejtegetett pucérsága () nem vett volna rá. Érintőlegesen valahol beleolvastam viszont, hogy miről szól, és az érdekelt. Idealizált, felhőkarolcóba zárt világ a felső tízezernek, míg kint valami poszt-apokalipszis történik? Nekem való. S mivel az én képzeletem szerintem jobb, mint ahogy ezt a kicsi TH minden színészi eszközét bedobva elő tudja adni (aggodalommal, talán párásodó szemmel mered a semmibe, rosszat sejt, és néha sóhajt, tudom, hogy már előttetek van a jelenet), úgy döntöttem, elolvasom a könyvet. Inkább, mint hogy ezt a valószínűleg 2,5 csillagos, B kategóriás, művészkedésbe hajló filmet végignézzem (ilyennek képzelem).

Hogy el is spoilerezzem rögtön az elején, megmondom, mi a jó a High-rise című könyvben: az ötlet, és hogy nagyon rövid. A tovább után – ahogy szoktam – lelövök néhány poént. Ha valaki egyébként kíváncsi lenne akár a könyvre, akár a filmre, és a kettő között hezitál, látatlanul mondom, hogy inkább a filmet nézze meg.

Beugrattak ezzel a poszt-apokalipszissel, semmi ilyen nem történik. Az egész ebben a nyavalyás 40 emeletes felhőkarcolóban játszódik, kis belső „poszt-apokalipszis” van (nem is igazán az), az egésznek a lényege éppen az, ahogy elszakadnak a külvilágtól, már nem is érdekli őket a végén, még akkor sem, ha bent minden elromlik, kőkori állapotok uralkodnak, és elfogy a kaja. Pedig elvileg bárki elhagyhatja az épületet, csak egyszerűen nem akarják.

Az ötlet szerintem remek. Ahogy a felső tízezernek épített luxus felhőkarcolóban is már beköltözéskor elkülönülnek az osztályok, és alakulnak a konfliktusok, és aztán elszabadulnak az indulatok. Annyira jó lehetne, annyi potenciál van benne. A rétegződések, meg a külső világ – belső világ ellentét, ahogy rohad szét az egyik miközben épül a következő… az egész tele van jó ötletekkel. Sajnos a gond az, hogy ez a J. G. Ballard nevű ember – nézzétek el a műveletlenségemet, eddig még nem hallottam róla – nem annyira tud írni, hogy mindezt érdekessé tegye. Lehet, hogy más regénye, novellája, publicisztikája jó, nem szeretnék ebből rögtön általánosítani. És benne van az is a pakliban, hogy másnak tetszik, más átérzi. Én, őszintén szólva, az elejétől a végéig untam, és csak azért nem jutott ez is A varázslók című nagy sikerű könyv sorsára, mert 180 oldalas (Kindle formátumban), amit az ember azért fél lábon állva is elolvas.

Ez a könyv olyan, mint egy rosszul sikerült King-könyv negatívja. Ahogy a korábbi posztban is írtam, King még a legröhejesebb, leggagyibb sztorit is fel tudja dobni úgy, hogy az magától olvastatja magát. Itt pedig éppen a fordítottja történik: egy nagyon jó alaphoz jön egy olyan stílus, amin elalszom. Ha ez történetesen King regény lenne, kezdjük ott, hogy vagy 800 oldalas, vagy alapból 2 kötetes lenne, mint a Végítélet, és nekem az az érzésem, hogy erre szükség is lenne. Ezt fel kellett volna építeni. Ahogy az építész, Royal felhúzta a high-rise épületeket. Bemutatni, mi van benne, mire jó, nem csak bedobni időnként, hogy a 10. emeleten van egy szupermarket, a 25. emeleten meg fodrászat, és ennél leragadni. Emberábrázolás? Érzelmek? Előélet? Ugyanmár, haladjunk. Kár, hogy enélkül az egész annyira izgalmas, mint egy három órás természetfilm a planktonok társadalmi életéről. Ebben a könyvben még nincs is ideje az olvasónak felmérni az alapfelállást, már elkezdenek elromlani a dolgok (a 14. oldalon, nem viccelek), így aztán nincs idő, hogy bármit átéljünk, hogy átérezzük. Ez a gyorsaság nem jó, semmilyen szempontból, mert nem pörgeti az eseményeket, hanem elkeni őket. Próbálja érzékeltetni, hogy egy kis konfliktusból, mint hogy az „alsó osztályok” gyerekei belepisilnek az úszómedencébe, végül vérre menő konfliktusok kerekednek ki, csak hiányzik, a miért, a hogyan, a fokozatok, meg az átérzés, meg minden. Egyik pillanatban csilivili üres parádézás, puff, a másik pillanatban gyűlik a szemét a folyosókon, mindenki lesüllyed neandervölgyi szintre, és egymást eszik. Nem jó az átmenet, nem elég. Nem jó az egész. Emellett a történet három szálon zajlik (alsó osztály, középosztály és felső osztály szintjén), de három szálas történet meg aztán végképp nem fért bele ebbe az elkapkodott és összecsapott regénybe. Megelőlegezem, hogy a kis TH jó lesz a szerepben, mert ő a középosztály, aki aztán semmit nem csinál. Míg az alsó és felső osztály egy-egy kiemelt szereplőjének van valami kis cselekménye, a középosztály tényleg csak a seggét meresztve azt várja, hogy valami legyen, és ez a kettő – őt lehetőleg mindenből kihagyva, de azért mégis bevonva – megegye egymást. Megint elmondom, hogy az ötlet, az kifejezetten jó, csak a megvalósítás sikerült félre.

A kis TH karaktere egyébként a könyv szerint nem főszereplő. Ő a három „fő”szereplő közül az egyik, de a legkevesebb dolga neki van, és még ha a filmet nagyon meg is változtatják, ez szerintem így kell, hogy maradjon. A fönt, meg a lent, az sokkal fontosabb, mint ő középen a kis pucér habtestével. Ez az ő fő szerepe, hogy itt sincs, meg ott sincs igazán. Hogy nem tudja, hogy ha egyszer majd oldalt kell választani, hova álljon. Hiddleston ügynöke remek érzékkel válogatja neki ezeket a súlytalan férfijellemeket (bocsánat, befejeztem, tudjátok jól, hogy én sem tartom rossznak, csak éppen jónak sem). Miért nem Luke Evansszel húzzák ezt a filmet? Nem futott még be eléggé? Nem futott be jobban, mint kis TH? Nem helyesebb legalább 26%-kal? Nem lesz több szerepe? De. Na mindegy.

Hogy pozitívumot is mondjak még: miután az alapanyag jó, ha ez értő kezekbe kerül, akkor van esély rá, hogy jó film legyen belőle. Alapfeltétele, hogy a könyvet engedjük el. Feliratozzuk ki, hogy J. G. Ballard azonos című regénye alapján készült, aztán alakítsuk át a csudába, hogy élvezhető legyen. Mert a könyv egyik legnagyobb baja, hogy bármi történt is benne (pedig történt benne elég sok szörnyűség, hogy arról ne beszéljek, hogy miért pont a kutyák vegzálását kell részletezni, és az emberekét nem), el sem jut az olvasó ingerküszöbéig, mert nem jut túl azon, hogy mennyire abszurd, és uncsi. Csak szavak, egymás mellé rakva. Mint egy nem túl fantáziadúsan összerakott riport, egy nagyon fontos és súlyos ügyről, ahol a hangsúlyok eltolódnak, ezért a fejedet sem kapod fel arra, hogy mi történt.

Ugyanebben a témában izgalmas tudott lenni egy Snowpiercer. Hasonló motívumokkal gyomorforgatóan sokkoló tudott lenni egy Amerikai Pszichó (míg ott röpdöstek a felső tízezer nevei, de valójában a nevekhez nem tartoztak beazonosítható személyek, itt már nevek sincsenek, csak státuszok, meg foglalkozások). Vagy akár egy Éhezők viadala. Ez nekem így csak egy jó ötlet ügyetlen vázlata, de él bennem a remény, hogy megfelelő kezekben akár még nagyon jó is kisülhet belőle. Bár, a trailerek alapján, hát nem tudom.

UI: most olvasom végig, hogy Ballard írta a Nap birodalma című könyvet is, ami alapján a film is készült, amiben a kis Christian Bale debütált. Milyen kicsi a világ! Azt is untam.