High-Rise amiben minden lehetőség megvan, hogy jó legyen, de mégsem az
Na várjatok, elmagyarázom, hogyan gondolom.
Önmagában erre a filmre a trailer, vagy Tom Hiddleston esztétikusan rejtegetett pucérsága () nem vett volna rá. Érintőlegesen valahol beleolvastam viszont, hogy miről szól, és az érdekelt. Idealizált, felhőkarolcóba zárt világ a felső tízezernek, míg kint valami poszt-apokalipszis történik? Nekem való. S mivel az én képzeletem szerintem jobb, mint ahogy ezt a kicsi TH minden színészi eszközét bedobva elő tudja adni (aggodalommal, talán párásodó szemmel mered a semmibe, rosszat sejt, és néha sóhajt, tudom, hogy már előttetek van a jelenet), úgy döntöttem, elolvasom a könyvet. Inkább, mint hogy ezt a valószínűleg 2,5 csillagos, B kategóriás, művészkedésbe hajló filmet végignézzem (ilyennek képzelem).
Hogy el is spoilerezzem rögtön az elején, megmondom, mi a jó a High-rise című könyvben: az ötlet, és hogy nagyon rövid. A tovább után – ahogy szoktam – lelövök néhány poént. Ha valaki egyébként kíváncsi lenne akár a könyvre, akár a filmre, és a kettő között hezitál, látatlanul mondom, hogy inkább a filmet nézze meg.
|