Az Egyesült Államok romjain totalitárius állam, a Gileád Köztársaság kiépülése veszi kezdetét, amelyben egy nőnek sincs joga. A még megtermékenyülésre képeseknek egyetlen feladata van, szolgálóként dolgozva utódot nemzeni az uralkodó osztály tagjainak. Az antiutópia a jövőben játszódik, a környezeti katasztrófák következtében a népesedésben beállott jelentős csökkenés utáni időkben. Új, szigorú törvények kerülnek bevezetésre a „hagyományos értékek védelmében”. Ezen a megváltozott világon kalauzol végig bennünket Offred (vagy Freddé), aki az élete kockáztatásával rögzíti meséjét egy magnókazettán. 

Amikor valaki azt mondja diktatúra, olyan dolgok jutnak eszünkbe, mint a II. világháború, rasszizmus, fajgyűlölet, népírtás és ehhez hasonlók. Az igazság az, hogy senki nem tudja szubjektív alapon megítélni ezt a fogalmat, ameddig nem élt benne. Be kell lássuk azonban, hogy nem lenne épp ideális állapot egy totalitárius berendezkedés és ha az ember érzésre nem is tudja megállapítani mitől is tartózkodik, mindent megtesz azért, ilyen ne fordulhasson elő. Ha ez a problémakör ilyen megfoghatatlan, milyen módon érjük el, hogy mindenki megfelelőképpen irtózzon tőle? Ilyenkor lép a képbe filmek, könyvek és színdarabok hada, (A hullám c. film; Orwell: Állatfarm, vagy 1984 ect.) aminek célja pontosan a belehelyezkedés, a magyarázat, az érzelmek és a sokk kiváltása. A most bemutatni kívánt történet pont egy ilyen katartikus érzelemhullámot indított el bennem, ami napokon keresztül fogva tartott és nem eresztett.

Vizsgálat alá vett történetünk írója, Margaret Eleanor Atwood, 1939. november 18-án született Ottawában. Kanadai író, költő, irodalmi kritikus és feminista aktivista. Számos elismerés, többek között a Man Booker-díj és az Arthur C. Clarke-díj díjazottja. Kétszer részesült irodalmi téren állami kitüntetésben is. Hatéves korában kezdett el írni és alig volt tizenhat éves, amikor úgy döntött, hogy író lesz. Atwood manapság Toronto és Pelee Island (Ontario) között osztja meg idejét. Párjával mindketten tagjai a Kanadai Zöld Pártnak, és támogatói Elizabeth May-nek, a párt vezetőjének. Atwoodnak erős és határozott véleménye van a környezetvédelemről. Javaslatai közé tartozik a benzinnel működő fűnyírók betiltása. Otthonában energia-korlátozó eszközöket vezetett be, például léghűtés helyett házát kinyitható ponyvatetőkkel és tetőablakokkal szereltette fel. Élettársával egy hibrid-típusú autóval közlekednek. Érdekesség továbbá, hogy a legnagyobb hírnevet hozó műve (A szolgálólány meséje) a környezetvédelemben folytatott lelkes harcának és nem a diktatúrák megvetésének tudható be. Sokan feminista írónak tartják, mivel legtöbb művében felbukkan a nemek közötti különbségek kérdése. Témái közé tartozik Kanada nemzeti identitása, az Amerikai Egyesült Államok és Európa kapcsolata; foglalkoztatják az emberi jogok, környezetvédelmi problémák kérdései, a nőiesség társadalmi felfogása. Írt a női test művészeti megjelenítéséről, a nők társadalmi és gazdasági kihasználtságáról, a nők és férfiak közti kapcsolatokról is. A szolgálólány meséje 1985-ben került kiadásra és 1990-ben elkészült belőle az első film Natasha Richardson, Faye Dunaway, Robert Duvall és Aidan Quinn főszereplésével, néhány évtizeddel később, idén pedig napvilágot látott a könyvből készült 10 részes, 1 évados sorozat.

A történet szerint a Földön jelentősen elterjed a „bűn”, az erkölcstelenség. Az emberek nem tisztelik egymást, a természet törvényeit, megszaporodik a nemileg eltévelyedettek száma, a nők a szülés helyett a karrierjük építését, a fiatalságot, a kisportolt testet és a különböző fogamzásgátló szereket választják. Emellett elárasztják a levegőt különböző mérgező anyagokkal, hulladékokkal, aminek következtében jelentős romlás lesz megfigyelhető mind gazdasági, mind a születési ráta területén. A világ „önpusztítását” kívánja megállítani a kevesek egy csoportja, akik önálló, független hadsereg, az Angyalok felállításával átveszik a hatalmat az Egyesült Államokban. Eltörlik az utcákat, a kerületeket, az üzletneveket és a törvényeket. Az ügyvédeket, bírókat, orvosokat, szociológusokat, építészeket, gyógyszerészeket mind kényszermunkára a gyarmatokra küldik a vegyi hulladékok eltakarítására, vagy kivégzik őket.

A női munkahelyeket megszüntetik, a bankszámlákat befagyasztják. A gyengébbik nem innentől kezdve kizárólag férfiakra utalt lehet, sem tulajdonnal sem vagyonnal nem rendelkezhet, csak azt teheti, amit a törvény előír számára, se könyvet, se semmilyen írásos anyagot a kezébe nem vehet. Általánosan elfogadott nézetté válik, hogy az emberiség legnagyobb hibájába akkor esett, amikor megtanította olvasni lányait.

A nők alapvetően két osztályba sorolhatók, a termékeny és terméketlenek osztályába. (A férfiak ilyen irányú vizsgálata természetesen tilos, az ő esetükben kizárólag termékenységről beszélhetünk.) További csoportosítás alapján pedig megkülönböztetünk szolgálólányokat (peteéréssel rendelkezők), mártákat (peteéréssel nem rendelkezők) és feleségeket (a vezetők asszonyai, néhányan képesek a gyereknemzésre, néhányan nem, de kizárólag saját férjüknek és a törvénynek tartoznak elszámolni, mondhatni az asszonyi társadalom csúcsán helyezkednek el). Ezen berendezkedés alaptörvénye a Biblia, azon belül is kizárólag az ó-szövetség és az újszövetség azon részei, amelyek nem szíthatnak lázadást (szeretik hangoztatni hogy boldogok a szelídek, de az a folytatás,  miszerint ők öröklik a Földet már szigorúan tilos). A szolgálólányoknak piros, bokáig érő ruhában, valamint szemellenzős, fehér kalapban kell járniuk, csak az előírt és egészséges ételeket fogyaszthatják és minden hónapban, a peteérésük napján, a szertartáson tűrniük kell, hogy a feleségek ölében fekve a parancsnokok megtermékenyítsék őket.

Minden bibliában felsorolt bűn bűncselekménynek számít (homoszexualitás, prostitúció stb.), az elkövetők felett pedig egy rögtön ítélő statárium  rendelkezik.

Most vegyük sorra az alapsztori leképezéseit, elsőként az HBO által készített sorozatot, ugyanis személy szerint engem az rántott be ebbe a világba. A szavak kevesek ahhoz, hogy leírjam azt az érzést, ami úrrá lett rajtam, gyakorlatilag 0. perctől kezdve. In medias resként belecsapunk a történet közepébe. Offred szobájában vagyunk, hallgatjuk a gondolatait. A készítők azzal, hogy behelyeztek minket a főszereplő fejébe, elérték, hogy az érzéseit, fájdalmait, vágyait, problémáit úgy éljük át, mint ha a mieink lennének. Mind a 10 rész alatt sikeresen fogvatartottak, és mire eljutottam a történet végére, valahogy azt vettem észre, fejben ez velem is megtörtént. A kezdeti felháborodást, lázadást, dühöngésérzetet (nő vagyok, tombolt bennem a feminizmus, az élni akarás, a vágy hogy egyenlőnek ismerjenek el) szép lassan felváltotta a jegeces, hideg rémület, a félelem. Még soha nem éreztem ilyen szorongásérzetet, olyan „a Nagytestvér mindig figyel” hangulat támadott meg, amiből a menekvést kizárólag a laptopom lecsukása adta.

A rendezés egyébként max pontos, néhol ugyan a forgatókönyv eltér a regénytől, de az ilyen kisebb-nagyobb hézagokat, az ember feje korrigálja; a színészi alakítások egészen kiválóak, különösen a Moirát játszó Samira Wiley tetszett nagyon, de megjelenik még a Szívek szállodája Roryja, Alexis Bledel, Elisabeth Moss (A játék elsőrangú, ahogy a riadt kismadárból, egy öntudatos, többet meghunyászkodni nem akaró, erős nővé érik, egyenesen lenyűgöző. Külön tetszett, hogy egyáltalán nem volt szép, kifejezetten csúnyácskának mondanám, ezzel a story elvesztette a hollywoodi jellegét és a nyers naturalista valóságot tárta fel.), Yvonne Strahovski („Életszagú”, nem túljátszott karaktert hozott. Nyers, hideg, kimért és kegyetlen, pont ahogy Serena Joyt az ember elképzeli, valamint jól hozza azokat a finom átmeneteket, ami a ridegség és a férj iránt érzett forró, féltő szerelem között van), és még sokan mások. (O. T. Fagbenle – Luke; Max Minghella – Nick; Joseph Fiennes – a parancsnok)

A könyvet én már csak a sorozat „elfogyasztása” után vettem kézbe, de ez mit sem vont le az értékéből. Az utolsó momentum azonban sok lezáratlan kérdést vet fel. Nem derül ki hogy szereplőinkkel a diktatúra leverése után mi történt, mintha csak éltek és eltűntek volna nyom nélkül. Ez kicsit olyan ürességet okozott, hiányoltam a reménynek legalább kis szikráját.

Az 1990-es feldolgozásra csak legvégül került sor, és sajnos azt kell mondjam, nem bánom. Ha egy szóval akarnám kifejezni magam, az a RÉMES lenne. A szívszorító, lassú lefolyású, katartikus élményt gajra vágta, egy színes hollywoodi szerelmi ömlengés, csupa szép, és kellemes látványt nyújtó emberrel. Natasha Richardson, mint valami hetyke, társadalomra fittyet hányó, független, öntudatos hunédzser   száll ágyról-ágyra, nemhogy nem fél és retteg, de gyakorlatilag éli világát, mintha mi sem történt volna. Azt kell mondjam, az egyetlen elfogadható eleme ennek a filmnek kizárólag Moira, Elizabeth McGovern, (A Downton Abbey Cora Crawley-ja) aki hozta a szerepével kapcsolatos elvárásokat. Szabados, bátor, merész, józan, pont olyan amilyennek Moirának lennie kell.

Szegény Serena szerepébe kényszerített Faye Dunaway semmiféle hideg kegyetlenséget nem tanúsít, inkább olyan, mint egy múlt századból ittragadt vénkisasszony. Az embernek az az érzése, inkább Offred uralkodik rajta, és nem fordítva.

Nick (Aidan Quinn) pedig egy mélázó, szerelmes, magányos hős, aki nagyon szép és emellett még a jó ügy oldalán, mint páncélos lovag küzd.

Ki kell ábrándítsak mindenkit. Az original storyban Nick a Szemeknek dolgozik (besúgó hálózat, az állam megnyújtott gonosz ujja, akit a fekete autóval elvisznek, az többé nem látja a napot), nem szerelmes főszereplőnkbe és főszereplőnk sem szerelmes belé. Kimért, hivatalos „munkakapcsolat” van köztük, nem lángoló, mindent elsöprő szenvedély.

Mindent összegezve a szolgálólány meséjét ajánlom mindenkinek. A könyv egy pár nap alatt teljesíthető, könnyű kis olvasmány, a sorozat kifejezetten remek. A film sajnos vacak, szóval csak az vetemedjék rá, aki a kávét tejjel, a borzalmakat pedig hígítva szereti.