Nem írok róla külön szpesölt, csak nézzétek, hogy amihez nyúl a srác, legyen az bármi, egyből legalább 50%-kal lesz jobb.

Kezdjük ezzel. Lehet, hogy szexista a szövege, meg az ötletet lopták (meghallgattam az állítólagos eredetit, nemmondoksemmit), tojok rá gyerekek, ez egy jó szám. Amúgy kicsit sajnálom, hogy Robin Thicke pont ezzel (és ilyen "későn") futott be úgy igazán, aztán ekkora balhé kerekedett körülötte, szerintem tehetséges hapsi, és A Beautiful World c. albuma a maga fura módján kifejezetten jó volt (ld. When I Get You Alone - milyen feelgood videóklipje van, nem értem, miért nem találok belőle jó minőségűt, és a Stupid Things?). NNNa, mindegy. 

Zenében szerintem finnyás vagyok. Általánosságban azt mondanám, hogy a popzenét szeretem, azt, ami fülbemászó és dallamos, viszont a rádiók kínálata 85%-ban nem az én világom. Ha valakinek van egy jó száma, megpróbálom az egész albumot végighallgatni, és általában csalódom. Ha nincs rögtön valami, ami megragad, akkor én ugyan végig nem hallgatom többször az egészet. Csak azt az 1-2 számot, ami jó volt, azokat rogyásig. Amíg nem léteztek az mp3 lejátszók, folyamatosan válogatás CD-ket írogattam magamnak, mert nem volt olyan CD, amit egy szám meghallgatása után ne akartam volna cserélni.

Nade, ugye, mindig vannak kivételek. Nem lövöm le a többi poént, mert úgy érzem, lesz még azokból is szpesöl. Kezdem a cunamit azzal, amit talán legjobban szeretek, és aminek a szeretetét már többekre sikerült átragasztanom. Már most mondom, hogy nem fogok megemlékezni az életrajzáról, sem a Police-os időkről, ez egy szubjektív szpesöl, Sting az én nézőpontomból. Sosem érdekelt, hogy hányszor vált el, hány gyereke van, jár-e a feleségével swinger klubba (valami Borsban vagy Story-ban olvastam), vagy hogy milyen jól néz ki, engem csak a zene érdekel. És az a véleményem, hogy Sting bácsi ezen a téren nagyon ott van, és a koncertjei is profik, úgyhogy elégedett rajongó vagyok.

Na, kezdjük a történetet ott, ahol nálam kezdődött - eltekintve a Message In The Bottle, Roxanne, Fragile, meg az Englishman In New York számoktól, amik már akkor slágerek voltak, mikor kicsi voltam, ezért ezek így zsigerileg belém ivódtak, de nem tudtam, honnan jönnek (ilyen dalok mindenkinek vannak, nem? ha akarod, ha nem, ha szereted, ha nem, a fejedben van).

Szóval a sztori kezdete: Brand New Day. Jó, Grammy díjat is kapott érte, legjobb Pop Vocal Album, meg a Brand New Day című számért Best Male Pop Vocal Performance, nagy dolog.

Újabb filmes, celebes gyülekezet. Palm Springs International Film Festival, január 2-12-ig. Az Award Season újabb állomása, bár a díjosztás folyamatát egyelőre nem pontosan értem - mintha itt a díjak már decemberben kiderültek volna, most pedig a díjazottak csupán felvonulnak, és átveszik azokat. Legalább nem izgul senki. Ott volt Brad Pitt, Julianne Moore, Michael Keaton, Reese Witherspoon, RDJ, Steve Carell, Benedek és Eddie Redmayne is. Itt olvasható egy rövid összefoglaló a Variety-től, amiben kölcsönösen szeretik és fényezik egymást, mindenki mindenkit.

Kép forrása itt.

Körbejártam az esemény hivatalos oldalát, és egyéb célját nem látom azon kívül, hogy filmek, buli, rongyrázás. Arra biztos jó volt, hogy a téli álomból mindenki előjöjjön. Anya és Benedek is. Na, most jön amire mindenki várt: a ruha, és a szabása.

Tegnap találtam véletlenül egy számot Spotify-on. Meghallgattam vagy ötször. Annyira rendben van mindene, a hangulata, a szövege, az ének, a dallam, minden. Nagyon tetszik. Azt hittem, ez valami új, de nem, már több, mint egy éves. 

Aztán megnéztem a klippet, az nem annyira tetszik, két dolog miatt. Az egyik dolog, hogy a szöveg annyira egyszerű és emiatt több rétű, annyi mindent bele lehet gondolni, hogy a klipben az irányított tematika kicsit lapossá teszi. A másik dolog pedig Christina Aguilera és a manírossága, amitől a falra mászom. Meg is lepődtem, hogy ilyen kellemesen, egyszerűen is tud énekelni, de aztán megjelenik a videóban, és tekereg, és teátrálisan a fejét fogja, és agyonüti az egésznek azt a tiszta szomorúságát, amit én kiérzek. Ehhez a dalhoz oda kellett volna kuporodni a zongora mellé tépett otthoni pulcsiban, smink nélkül, és úgy tolni. Nem csak az ő hibája persze, hogy nem találta el a hangulatot.

A továbbiakban pedig Christina Aguileráról fogok írni. Akit én nagyon szeretnék szeretni, de mindig van benne valami, amitől nem megy.