Nem haláli, hogy ők még odaát le sem feküdtek, én meg már kialudtam magam? Na jó, ki azért nem, de legalább aludtam. De nem panaszkodom, mert –remélhetően- nagyszerű pillanatok tanúja lehetek. Hát lássuk.

A vörös szőnyeges bevonulásnál Jacob Tremblay zabálnivaló, Jared végre helyes (ápolt barna haj és szakáll), Chris Evans legjobb hangvágás és –keverés díjat ad át csinin (szuper újítás, hogy az átadók nevét és főbb ismertetőit is feliratozzák), a színpadon megjelenik R2-D2, C-3PO és BB 8, amire a kis Jacob felugrik a székéből, a minyonok díjat adnak át, Woody és Buzz Lightyear hirdeti ki az Agymanók győzelmét, az egész show az „Akadémia negligálja a feketéket” téma köré van felépítve (kicsit sok), a kicsi díjat ad át (egy nagy dobozt hoznak neki, hogy felérje a mikrofont, szupercuki, ahogy a kis cérna hangján sorolja a jelölteket), Gaga annyira konszolidált, hogy az már fáj (arcán pedig se egy ránc, se mimika), Pharrell Williams szőkén, Sacha Baron Cohen idióta, mint mindig (amúgy meg vicces), Cate Blachett ruhája pedig nagyon szép.

A teljes lista itt.

Vannak témák, amik ha megjelennek egy filmben, akkor már látja maga előtt az ember az Oscar-jelölést. A tovább után felírtam a tipikus témákat. Mindig van persze, amelyik kilóg a sorból, idén ott volt a Sráckor, amiben az ordinary volt a különleges. Asszem ide tartozik a Napos Oldal is. De arról nem beszélünk, mert belém áll tőle az ideg.

Sajnálom, hogy fel kell ezt most hozzam, Benedek, a szívem megszakad, de vegyük például az Imitation Game-et, ami tipikusan Oscarra készült. Szépek voltak benne a színek és a felvételek, minden színész jó iparosmunkával megcsinálta, amit meg kellett, és még csak azt sem tudom mondani, hogy rossz volt, mert nem volt rossz. De semmi különös nem volt. Híg volt és bátortalan, semmibe nem mertek különösebben belemenni, elkerülték a háború borzalmait bemutató jeleneteket, a homoszexualitásról beszéltek kicsit többet, de számomra még az is súlytalan volt. A kód feltörésének jelentősége, akárhogy magyarázták, nem jött át. 

Vagy nézzünk egy még jobb példát, a 12 év rabszolgaságot. Még szerencse, hogy megittam egy kávét mozi előtt, mert így nem aludtam el rajta, hanem rezegtem, hogy "halaggyunk már tovább". De az a 12 év elég lassan és unalmasan telt el. Ugyanúgy nem jött át a dráma, mint a TIG-nél: ostorral verték őket, folyt a kegyetlenkedés és a vér, de nem tudtam komolyan venni. Fassy, az elképesztően elvetemült és legdurvább evör rabszolgatartó egy impotens, részeges papucs volt, akit a saját rabszolgája kergetett a disznóólban, és a felesége egy pillantással úgy oltott le, hogy napokig szedegedte össze magát. Láttam az élet keservességét és igazságtalanságát, de nem tudtam átérezni. Miközben ott volt előző évben a Django, ami bevallottan túltolt karikatúra volt, mégis ezerszer jobban működött, és jobban eljutott az üzenete. Hasonlítsuk már össze a két gonosz rabszolgatartót. Ki mire jutott?

Ilyen nekem a Király Beszéde is. Nem volt rossz. Tudom, Guy is van benne. De mégis, de mégis... Úgy óvatoskodnak ezekben a kemény témákkal, nem értem, miért nem mennek nekik jobban. Benjamin Button és a Slumdog Millionaire... most látom, hogy a 81. díjátadó csupa ilyen filmekben tobzódott. Brokeback Mountain, Babel (bocs Brad, ez itt a második filmed, de ez van), Spielberg minden filmje az utóbbi időben, Finding Neverland (na, az de uncsi volt), Lincoln, ezer évig tartana felsorolás, beleértve a csodálatos Szerelmes Shakespeare-t, ami nem tartozik egyetlen tipikus kategóriába sem, aztán mégse jó.

Nem a témától lesz jó egy film. Egy nehéz téma kiválasztása egyáltalán nem garantálja, hogy azt jól megcsinálják. Sőt, a legtöbb esetben pont az viszi el az egészet, hogy eleve Oscar-esélyesnek csinálják, ezért aztán nincs benne semmi vagányság, semmi eredetiség. Nem is attól lesz jó film, hogy aztán azt terjesztjük a sajtótájékoztatón, hogy akiről szólt, az milyen csodálatos ember volt. Nekem attól lesz jó, ha - klasszikust idézve - benne van a WOW faktor. Az idei Oscarosok közül nekem ilyen kettőben volt: a The Grand Budapest Hotelben, és a Birdmanben. 

Még jó, hogy nem én díjazok, full alteros nyertesek lennének minden évben.

Ja hogy idén nem is jelölték? Na és? Akkor hozzanak létre egy új kategóriát. Az ”akiknek nem adtunk idáig, pedig már rég kellett volna” címűt (segítek: következőnek Guy kapja).

Tegnap este (magyar idő szerint ma hajnalban), kiosztották az Oscar szobrocskákat. Íme a nyertesek listája.

Nem rakok ki képet.

Nem osztok sajnát Oscar díjat. Nem is tehetném, hiszen a jelölteket nagyrészt nem láttam. Tudjátok miért nem? Semmi kedvem nincs a legtöbbhöz, nem izgatják a fantáziámat semmilyen szinten. Igen, ez egyébként egyéni szoc problem. Vagy talán mégsem egyéni. Feldobom a magaslabdát, aztán üssétek.

Öt Oscarra jelölt filmet néztem meg (TIG, Sráckor, Birdman, The Grand Budapest Hotel, Whiplash). Az American Sniperről minden, általam hitelesnek tekintett forrásból azt hallottam, hogy uncsi, nem jó, sőt Tumblr-en egyesek fel is háborodtak az üzenete miatt. A The Theory Of Everythinget Sixx kolléga lehúzta (ugyanő Benedeket a TIG-ért felemelte), egyelőre nem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem, ahogyan a Selmára sem (erre látom a legkevesebb esélyt, hogy megnézzem, evör). 

A "Költői Kérdések Órája" következik. Tekintsetek el az idei évtől, mindezt most általánosságban zúdítom.

Miért éppen ezek a filmek? Nem arról kellene szólnia az Oscarnak, hogy az adott évben azokat a filmeket díjazzuk, amik összességében a legnagyobb filmélményt nyújtják a közönségnek? Miért van ilyen szoros összefüggés a legjobb film és a legjobb szereplők között? Az akadémia egy évben összesen húsz filmet néz meg? Miért kezdenek el ennek megfelelően uncsi, bátortalan filmeket készíteni hatalmas és fontosnak érzett témákról, direkt az Oscarra (12 év rabszolgaság???)? Miért kínoznak ezekkel minket?

Ez a film az Oscar mezőny legüdítőbb színfoltja. Épp ezért nem értem, mit keres ott.

A jelöltek teljes listája itt érhető el.