Égi tünemény, csoda, káprázatos, lélegzetelállító. Ezek a szavak tolulnak az agyamba és libabőrös leszek, ha képet látok róla.

Nem tudom, van-e arra egzakt definíció, hogy mi számít modernnek. És amikorra azt végigolvassuk, nem avult-e el máris? Vagy az érthetetlen, nonfiguratív, zatykula a modern? De akkor miért szeretem például a szürrealizmust, vagy az op-artot mégis annyira? És tényleg: hol a határvonal az öncélú, idétlen magamutogatás és a jópofa, értékelhető és becsülendő kortárs művészet között?

Október 31-én volt az utolsó Hamlet előadás, előtte még valamelyik este (talán 30-án) Benedek beszólt a politikusoknak a szokásos menekültválságos beszédével, amit freudi elszólással úgy kezdett, hogy "If you've got five minutes to swear...", ("swear=káromkodni" a "spare=kb. ha van felesleges 5 percetek" helyett) majd ezen elkezdett röhögni. Mondjuk én is röhögtem, mikor olvastam. Az utolsó előadáson bőgött, nem röhögött. Hamlet megemlékezés itt.. A South Bank Showban pedig van egy kis Hamlet elemzés is tőle.

Ezek után nem telt el 3-4 nap, és egyszercsak Nepálban jelen meg Jézus Christian Bale Doctor Strange-nek öltöztetve, szakállal, szakadtan, szétroncsolt kézzel, egyelőre lájtosan kigyúrva, meg minden. Chiwetel Ejiofor már ott volt mellette a forgatáson, Mads Mikkelsen meg elvileg benne lesz majd a filmben. 

Vasárnap a BBC levetítette a Pure Drama című ajánlóját, amiben a Hollow Crown c. sorozatból, amiben Benedek III. Richardot fogja alakítani, ki voltak képesek jönni ezzel a 0,3 másodperccel, amitől megborult mindenki:

Aztán hétfő reggel felrakták az ajánlott sorozatok promóképeit, amit köszönök, különösen mert amióta ezt felrakták, Henry Cavill gyakorlatilag eltűnt a dashboradomról, pedig már hónapok óta küzdök vele:

Azt hiszitek, ezzel vége? Hol van még akkor Jeremy Brett megidézése; Chris Martin, aki leizzadt Benedektől; a fekete beszéd mestere; és a nap, mikor II. Erzsébet visszakérte az ellopott hamutálat?

Ha már ennyi pénzt (örökre leragadtam a kedvezményes 890-es jegynél, pedig már nem kerül semmi ennyibe szerintem 5 éve legalább, ha nem 10) kiadtam egy filmért, csak megörökítem róla a benyomásaimat, legalább. Legyen az bármilyen. Mert ez aztán bármilyen volt a javából.

Kép innen.

Miért pont Hamlet? Miért ez Shakespeare legnépszerűbb, legismertebb darabja, miért ez a szerepek szerepe? Az a gond, hogy a mai fejemmel nem értem. Azt viszont tudom, hogy annak idején irodalomórán legalább egy héten keresztül Hamleteztünk, és akkor imádtam. Olyan Shakespeare összes kiadásom volt, amiben minden műnek gyakorlatilag minden sora be van csillagozva és lábjegyzetelve, tele van magyarázatokkal, és emlékszem, teljesen odáig voltam, meg vissza, hogy milyen komplex az egész, egyetlen mondat hányféleképpen érthető, és hogy Shakespeare egy zseni. A mai fejemmel olvasva azt látom, hogy szenvednek jobbra, kínlódnak balra, morfondíroznak hosszan, aztán SPOILER mind meghalnak. Változik az ember.

Az is igaz, hogy az elemző olvasás most kimaradt. És miután egyszer régen ez a jelenség megérintett engem, most sem hagy nyugodni, hogy akkor miért, és most miért nem. Ez nagyobb utánajárást és a jegyzeteim felkutatását jelenti, úgyhogy most a műelemzés kimarad. Gondolom, hogy nagyon bánjátok.

Úgyhogy most csak arról fogok írni, hogy milyen volt ez a Hamlet. A szokásos csapongó módon.

A képet a Barbican oldaláról vettem, mert jó.

Miután az előadás és Benedek teljesítményének minősítésére ezidáig csak az "Anyám, borogass!" felkiáltás hagyta el ajkait (ami ugyanúgy tükrözhet csalódást, mint elragadtatottságot), még eldöntésre vár, hogy most akkor irigyeljük vagy sajnáljuk, sírjunk vagy nevessünk. Reméljük, idővel oszlik a homály. Egy biztos: Viki és Benedek egy időben volt egy helyen. És ez a lényeg. A többi körülmény igazából mellékes is.