A hosszú hétvégén Bécsben jártunk. Mikor az utazást terveztem ráakadtam errea kiállításra, vettem is rá jegyet még itthon. Nem értettem miért kell a jegyvásráláskor időpontot foglalni, de mikor odaértünk megértettük.
Izgatottan vártuk, mert mindketten Star Wars rajongók vagyunk.
Neil Gaiman szpesölre készülök régóta, de van egy bökkenő. Lehet róla írni úgy, hogy az ember nem olvasta még az összes művét (termékeny, szerteágazó életművét, és még milyen fiatal...), de azt hiszem, úgy nem illik, hogy pont az Amerikai Istenek maradt ki.
Márpedig ez kemény dió, mert a Hugo, Locus, Bram Stoker és Nebula-díjas Amerikai Isteneket megpróbáltam elolvasni egyszer 2004-ben, egyszer 2006-ban és egyszer 2012-ben, és majdnem a 60%-ig eljutottam legutóbb, de valahogy nem jutok soha a végéig, sőt ami rosszabb, ha félbehagyom, elfelejtem, mi történt benne. Nem tudom, volt-e valaki valaha így vele, mert emlékszem még, hogy ennek a könyvnek mekkora hype-ja volt a megjelenésekor.
Ne értsetek félre, Neil Gaiman szerintem istenien ír.
Csak néha nem.
Na majd erről később. Ha egyszer túljutok az Amerikai Isteneken. Épp a 117. oldalon járok (a 371-ből), ugye izgultok?
Eddie Redmayne-t először A katedrális című minisorozatban láttam. Szólok, hogy a könyvet imádtam, le sem tudtam tenni, nem így a sorozat, az annyira nem tetszett, szerintem végig sem néztem. Eddie a fura fejével azonnal ledöbbentett, de végül is, miért ne, ha jól emlékszem, Jankó hasonlóan volt körülírva a regényben, mint ahogy Eddie kinéz. A fura fej nem jelent semmit. Úgyhogy hátradőltem, és vártam.
Nem csak a minisorozat volt rossz szerintem (az IMDb-s 8.2-es pontozását bevallom, nem értem), de Eddie is kifejezetten, határozottan semmilyen volt benne, pedig az első öt percben úgy tett, mintha majd előjönne belőle valami.
Majd jött az Egy hét Marilynnel. Ugyanez. Semmit nem villant. Mintha valami potenciál lenne benne, amit talán azért érzek, mert fura a kis feje, de ez a potenciál nem jön ki.
Megnéztem a Fekete halált (korábban értekeztem róla, mint határozottan jó kis B kategóriás filmről), Eddie megint csak a maga bamba módján elvan benne, de nem emeli a film értékét.
Megnéztem A nyomorultakat. Jó, legyünk ferek, Marius karaktere az egyik legel****ettebb romantikus hős karakter evör, egy teknőst nem bíznék rá, mert még elsírja magát (a teknős is és Marius is), tehát igazi kihívás ebbe a semmibe valamit beletölteni. Eddie-nek sem sikerült.
Ja és ne feledjük Angel szerepét az Egy tiszta nőben. Vagy feledjük. Nem is nagyon emlékszem rá. Benne volt?
Én ennek a fiúnak egy csomó esélyt adtam. Én ebben a fiúban valamit láttam, ami a fenti filmek alapján mégsincs meg benne. Tényleg, őszintén nem értem, hogy a fenti szerepek után miért gondolták jó ötletnek tovább népszerűsíteni. Képzeljétek, a magyar Wikipedia-oldalán azt olvasom, színész ÉS modell.
De tudom, hogy nem teljes a kép a két Oscar-jelölést és ráadásul egy díjat is hozó szerepe nélkül, amiket még nem láttam. Úgyhogy most meg fogom nézni mindkettőt. Ha törik, ha szakad, átverekszem magam rajtuk, és beszámolok az eredményről. Megadom az utolsó lehetőséget neki. Ráadásul a Danish Girllel fogom kezdeni, aztán visszajövök, és kommentálom. Farewell.
Amúgy az Esquire és a Scotch and Rose pl. teljesen jó képeket csinált róla, ezeken még helyes is, jól állnak neki a fakó színek meg a fészer. Itt meg itt meg itt.
zömében papírforma (igen-igen: Leo és Saul), néhány komolyabb meglepetéssel
A vörös szőnyeges bevonulásnál Jacob Tremblay zabálnivaló, Jared végre helyes (ápolt barna haj és szakáll), Chris Evans legjobb hangvágás és –keverés díjat ad át csinin (szuper újítás, hogy az átadók nevét és főbb ismertetőit is feliratozzák), a színpadon megjelenik R2-D2, C-3PO és BB 8, amire a kis Jacob felugrik a székéből, a minyonok díjat adnak át, Woody és Buzz Lightyear hirdeti ki az Agymanók győzelmét, az egész show az „Akadémia negligálja a feketéket” téma köré van felépítve (kicsit sok), a kicsi díjat ad át (egy nagy dobozt hoznak neki, hogy felérje a mikrofont, szupercuki, ahogy a kis cérna hangján sorolja a jelölteket), Gaga annyira konszolidált, hogy az már fáj (arcán pedig se egy ránc, se mimika), Pharrell Williams szőkén, Sacha Baron Cohen idióta, mint mindig (amúgy meg vicces), Cate Blachett ruhája pedig nagyon szép.
„A változás, a folyamatos változás, az elkerülhetetlen változás az, ami a társadalom meghatározó tényezője manapság. Semmilyen érzelmi döntés nem történhet anélkül, hogy nem csak a mai világot, hanem a jövőbeli világot figyelembe vennénk. Ez viszont azt jelenti, hogy az államférfiúinknak, az üzletembereinknek, és egyáltalán mindenkinek sci-fi módon kell gondolkodnia.”
Nem írok róla külön szpesölt, csak nézzétek, hogy amihez nyúl a srác, legyen az bármi, egyből legalább 50%-kal lesz jobb.
Kezdjük ezzel. Lehet, hogy szexista a szövege, meg az ötletet lopták (meghallgattam az állítólagos eredetit, nemmondoksemmit), tojok rá gyerekek, ez egy jó szám. Amúgy kicsit sajnálom, hogy Robin Thicke pont ezzel (és ilyen "későn") futott be úgy igazán, aztán ekkora balhé kerekedett körülötte, szerintem tehetséges hapsi, és A Beautiful World c. albuma a maga fura módján kifejezetten jó volt (ld. When I Get You Alone - milyen feelgood videóklipje van, nem értem, miért nem találok belőle jó minőségűt, és a Stupid Things?). NNNa, mindegy.
amiben minden lehetőség megvan, hogy jó legyen, de mégsem az
Na várjatok, elmagyarázom, hogyan gondolom.
Önmagában erre a filmre a trailer, vagy Tom Hiddleston esztétikusan rejtegetett pucérsága () nem vett volna rá. Érintőlegesen valahol beleolvastam viszont, hogy miről szól, és az érdekelt. Idealizált, felhőkarolcóba zárt világ a felső tízezernek, míg kint valami poszt-apokalipszis történik? Nekem való. S mivel az én képzeletem szerintem jobb, mint ahogy ezt a kicsi TH minden színészi eszközét bedobva elő tudja adni (aggodalommal, talán párásodó szemmel mered a semmibe, rosszat sejt, és néha sóhajt, tudom, hogy már előttetek van a jelenet), úgy döntöttem, elolvasom a könyvet. Inkább, mint hogy ezt a valószínűleg 2,5 csillagos, B kategóriás, művészkedésbe hajló filmet végignézzem (ilyennek képzelem).
Hogy el is spoilerezzem rögtön az elején, megmondom, mi a jó a High-rise című könyvben: az ötlet, és hogy nagyon rövid. A tovább után – ahogy szoktam – lelövök néhány poént. Ha valaki egyébként kíváncsi lenne akár a könyvre, akár a filmre, és a kettő között hezitál, látatlanul mondom, hogy inkább a filmet nézze meg.